HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A hazai vállalkozások helyzetét a kormányzat és az Országgyűlés sokféleképpen javíthatja és támogathatja az adótörvények, a költségvetési törvény elfogadása során. De van egy olyan lehetőség, amivel a versenyképességük és a működésük biztonsága tovább javítható, és ez az előttünk fekvő törvénymódosító javaslat vagy törvényjavaslat. Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen nem tesz mást, mint igyekszik a megváltozott gazdasági-nemzetközi körülményekhez igazítani a belső jogrendünket, hiszen az Európai Unió tagjaként, tagországaként vállalkozóink versenyhelyzetét a kormánynak és a parlamentnek kötelessége javítani. Tehát alapvetően jogharmonizációs feladat teljesítése az előttünk fekvő törvényjavaslat, de ezen belül is inkább technikai jellegű, mert nagyrészt az elektronika teljes körű elterjesztését szolgálja a papíralapú okmányolás helyett vagy azzal együtt.

A cégnyilvántartásra és a cégnyilvánosságra vonatkozó EGK első társasági jogi irányelv és még a magyar törvénybe be nem emelt módosításainak az integrációjáról van szó. Ami ezt indokolttá teszi, az a tartalmi rész, hogy az uniós államokban létrehozott vállalkozások alapítása könnyebb és gyorsabb legyen, továbbá az ilyen társaságok biztonságos és koordinált működésére vonatkozó szabályok összehangoltak legyenek az Unión belül. A leírt irányelvek fontossága úgy jellemezhető, hogy habár ezek csak irányelvek, de azok nemzeti törvényekben megjelenése nélkül az e körbe eső EU-s államokban, országokban alapított társaságok működése meglehetősen nehéz lenne. Így például a törvényben is meghatározott hozzáférés a papíralapú irat esetében nehéz és körülményes, míg a teljes körű elektronikus rendszerek alkalmazása révén a hozzáférés leegyszerűsíthető és megvalósítható.

Hasonlóan fontos a javaslatban a cégjegyzékben kötelezően rögzített adatok kibővülése. Ennek egy-két fontos eleme elsődlegesen a hitelezővédelem és egyéb biztonsági intézkedések, nevezetesen az, hogy a nyilvános cégadatokba olyan új bejegyzések kerüljenek, amelyek biztosítékul szolgálnak a tartozások végrehajthatóságának, és az ezzel kapcsolatos adatok nyilvános megjelenésével ez a folyamat könnyebbé és áttekinthetőbbé tehető. Ugyanígy indokolt olyan büntetőjogi intézkedések - például az üzletrészre vonatkozó zár alá vétel - cégadattá tétele, amely a tagsági jogok gyakorlását lényegesen befolyásolhatja. Ugyanezen jogokat védi, és hitelezővédelmi szempontok érvényesülnek abban a jogszabályi helyben, mely szerint európai gazdasági egyesülésnek valamennyi tagállamban fellelhető telephelyét a cégnyilvántartásban be kell jegyezni.

Az üzleti biztonság további lépése a javaslatban a cégbíróság törvényességi felügyeleti jogkörének bővülése. Lényeges nemzetközi és közösségi jogi kötelezettség alapján lehetővé kell tenni a terrorizmussal és egyéb nemzetközi pénzügyi bűnözéssel szembeni fellépést olyan formában, hogy a cégbíróság törvényességi felügyelete keretében a jogellenesen működő társaságok pénzügyi tranzakcióit és egyéb gazdasági forrásait zárolhassa úgy, hogy a cég működését, ha kell, fel is függeszti.

A polgári perrendtartás szűkebb körű módosítása egyik és jelentős része kapcsolódik ahhoz, amiről korábban szóltam, hogy a polgári perrendtartás jogághoz tartozó hitelesítések szükségképpen alkalmazkodjanak az elektronikus hitelesítéshez, amely azért fontos, hogy az elektronikán keresztül jövő és a teljes körű felhasználásról szóló elektronikus közirat és magánokirat mindenképpen igazoltan hiteles legyen, ezekkel visszaélés ne történhessen. Kiemelendő változás a polgári perrendtartásban, miszerint nincs helye felülvizsgálatnak választási eljárásban, illetve önkormányzati képviselők és polgármesterek összeférhetetlenségi ügyében hozott határozat ellenében.

Érdemes még foglalkozni az európai gazdasági egyesülés és az európai részvénytársaságok körével, azzal, hogy az új rendezés szerint célszerű a többi cégformától elkülönítetten kezelni, adatait külön elhelyezni.

(14.00)

Az európai részvénytársaság működhet egységes irányítású rendszerben vagy nem egységes irányítású rendszerben. Itt a cégjogi különbség az, hogy az egységes irányítású rendszerben a másiktól eltér a vezetési struktúra, amelynek a cégadatokból ki kell tűnnie.

Fontos megjegyezni, hogy feltehetően elsődlegesen hitelezővédelmi okokból az európai gazdasági társaságok esetében ki kell tűnnie a cégjegyzés nyilvános adataiból annak, ha ilyen társaság Magyarországról egy másik tagállamba helyezi át a székhelyét, akkor ennek világossá kell válnia.

Összefoglalva: a javaslat a szükséges jogharmonizáció érdekében történik, az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Közösség rendeleteit, ajánlásait megfelelően illeszti be a hazai joganyagba, és megteszi mindazt a részletes szabályozást, amely a papír alapról az elektronikus alapra való szinte teljes körű átálláshoz szükséges. Ugyanakkor megszorításokat alkalmaz, amelyek az egységes európai üzleti életet biztonságosabbá, az üzleti kapcsolat biztosítékait kiterjesztőbbé teszik, tehát az üzleti tevékenység átláthatóbbá, biztonságosabbá válik.

Ahogyan a rövid beszédem elején mondtam, ezzel a hazai cégek versenyképessége az Európai Unió piacán nőni fog, ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslatot a parlamenti vita és az elfogadás során támogatni fogja. (Taps az MDF és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu