HORVÁTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Két nagyon rövid választ szeretnék adni a megfogalmazott kérdésekre, először Herényi Károly frakcióvezető úrnak. Valóban egyetértünk, az eredeti szabályozás bonyolultan alakult, hiszen akkor alulról fölfelé próbáltuk meg kiterjeszteni azokra a helyszínekre, amelyeken megvalósulhat a szabálysértés tényállása, de közben merült fel, hogy a szabályozást másik irányból is lehetne kezdeményezni. Ezért került egy olyan irányú módosítás benyújtásra, amely a helyszíntől függetlenül tenné lehetővé a szabálysértési eljárás lefolytatását a tényállás megvalósulása esetén. Azt gondolom, hogy ez a legprecízebb.
A másik kérdés: a tavaly megszavazott társasházi törvény vitája kapcsán merült fel ennek a szabályozásnak a szükségszerűsége, hiszen a társasházakban nagyon sok olyan problémával találkozhatunk, országgyűlési képviselőként megkeresnek minket fogadóóráinkon, amelyek megoldására jelen keretek között nincs lehetőség. A rendőrség illetékességből nem járhat el; a társasház maga polgári peres úton érvényesítheti, ha tudja, a problémáit egyes lakókkal szemben. De a javasolt törvénymódosítás lehetőséget teremt arra, hogy sokkal szélesebb körben, és a törvény visszatartó erejét használja fel ahhoz, hogy rendezettebb körülmények között éljenek azok az emberek, akik lakni, élni, pihenni szeretnének azokban a társasházakban, ahol lakást vásároltak, akár rövid, akár hosszú távra. Ehhez a nyugodt élethez való jogukat szeretnénk mi Országgyűlésként egy picit könnyebbé és kiszámíthatóvá tenni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés