LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A Magyar Demokrata Fórumból kizárt, kivált és Nemzeti Fórum néven képviselői csoportot létrehozó tizennégy képviselőtársam véleményét összegzem.

Nem fogjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot, s arról szeretnék beszélni hosszabban, hogy miért nem. Miért nem? Hiszen a törvény-előterjesztés tartalmaz pozitív és negatív elemeket egyaránt, de emiatt még nem érdemelné meg sem az egyértelmű támogatást, sem a tagadó elutasítást. A javaslat némileg rendezni óhajtja a korábban meglehetősen gazdátlan szociális ellátások elmúlt két esztendőben felgyülemlett problémáit, de nem néz szembe a szociális ellátórendszer legsúlyosabb problémájával, az elszegényített önkormányzatok cselekvőképtelenségével. Teljesen indokolatlan új ellátások bevezetése, amíg a meglévő kötelezettségeiket sem tudják teljesíteni az önkormányzatok.

A jelen tervezet bizottsági vitái során is a kisebbségi vélemény képviselőinek az volt a véleményük, hogy a tervezett új intézkedések, illetve az önkormányzatokra háruló új feladatok meghaladják az önkormányzatok teherbíró képességét, azaz a jövőre csökkenő önkormányzati apanázs ismeretében nem lesz meg ezeknek az új szociális jogosítványoknak a megfelelő költségvetési háttere. A kisebbségi vélemény képviselői - közöttük mi is - tehát nem az új ellátások létét ellenezzük, hanem azt, hogy ismét úgy hárítunk pluszkötelezettségeket az önkormányzatokra, hogy nem biztosítjuk ezen kötelezettségek teljesítésének az anyagi fedezetét.

(11.50)

Ha visszatekintünk a közelmúltban, jelesül az elmúlt öt esztendőben bevezetett új szociális szolgáltatásokra, akkor látszólag a szociális ellátás rendkívül gyors fejlődését vélelmezhetnénk.

Tizenkét új szociális ellátást vezettek be, például a szenvedélybetegek otthonában történő ellátását, az utcai szociális gondozást, a fogyatékossággal élő személyek részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, a pszichiátriai betegek nappali intézményben történő ellátását, a hajléktalanok rehabilitációs intézményeinek működtetését, és lehetne tovább sorolni az érdekeltek, a rászorultak új jogosítványait, egyben az önkormányzatok új kötelezettségeit. Az elmúlt évtizedben a politikai rivalizálás arra készteti az éppen kormányon lévőket, hogy újabb és újabb szociális jogosítványok bevezetésével igazolják a választópolgárok előtt a szociális érzékenységüket, elkötelezettségüket.

A jelen törvénytervezet is új ellátási forma keretében vezeti be a nem foglalkoztatottak rendszeres segélyét vagy az adósságkezelési szolgáltatást, és sajnos ismét nem rendel megfelelő állami támogatásokat eme új önkormányzati feladatok ellátása érdekében. Az önkormányzatok szociális kötelezettségének fedezetlenségére hadd idézzek adatokat egy két évvel ezelőtti felmérésből; azóta a helyzet romlott. Eszerint az ellátási kötelezettségüket nem teljesítő települések aránya a pszichiátriai betegek nappali intézményének fenntartása területén 93 százalékos, a fogyatékossággal élő személyek számára előírt gondozóházak működtetése terén 90 százalékos, a szenvedélybetegek nappali intézményének fenntartása terén 88 százalékos, az időskorúak gondozóháza esetében 70 százalékos, a házi segítségnyújtás területén 52 százalékos, a családsegítés területén 42 százalékos, a nappali melegedők kötelező fenntartása esetében 41 százalékos, a fogyatékossággal élők nappali intézményének biztosítása esetében 33 százalékos – ismétlem - az ellátási kötelezettségüket nem teljesítő települések aránya.

Úgy is jellemezni lehetne a mai helyzetet, hogy a kötelezően előírt szociális ellátások körülbelül harmadát az önkormányzatok túlnyomó többsége, mintegy kétharmada nem tudja teljesíteni. A sorok rendezése helyett pedig újabb és újabb ellátásokkal bővül az ellátatlansági lista, miközben a gondokat nem ismerő laikusok azt hiszik, hogy az újonnan bevezetett kötelező szolgáltatások révén javul a szociális ellátás. A jelenlegi törvénytervezet úgy próbálja csökkenteni a törvényi kötelezettségeiket nem teljesítő önkormányzatok számát, hogy a települések nagysága szerint újraszabályozza kötelezettségeiket. Ezzel természetesen nem javul majd a szociális ellátás helyzete, csak a látszat lesz majd kedvezőbb.

Formálisan sok önkormányzat teljesíti ugyan a rá rótt kötelezettséget, de érdemét tekintve gyengén vagy rosszul. Egy néhány évvel ezelőtt végzett számvevőszéki vizsgálat szerint - és ez ma is érvényes, megerősítették a szakmai hozzáértők - a szakmai előírásoknak az átmeneti ellátásokat nyújtó intézmények 90 százaléka nem felel meg. Ezeknek a szociális intézményeknek a kilenctizede a szolgáltatásait a szakmai célkitűzésekhez képest nem megfelelő helyen, nem megfelelő szakembergárdával és nem megfelelő körülmények között működteti. A Számvevőszék által vizsgált települések egyikében sem - hangsúlyozom, egyikében sem - volt a jogszabályban előírt számban, azaz 2500-3000 lakosonként előírt számban szakképzett, kellő tapasztalatokkal rendelkező családsegítő és a szakmai tevékenységet elősegítő egyéb dolgozó, például pszichológus vagy jogász.

Ma az önkormányzatok többsége mulasztásos törvénysértést követ el a kötelezően előírt szociális szolgáltatások létrehozásának elmulasztásával. Jelenleg az önkormányzatok mindössze egyharmadánál léteznek jogszabályban nevesített alapellátási szolgáltatások. A szakosított ellátásoknál még ennél is rosszabb a helyzet, azaz forráshiány miatt ma az önkormányzatok kétharmada a mulasztásos törvénysértés állapotában van.

Tisztelt Ház! Növeli a gondokat, hogy a szociális ellátások bővülését hangsúlyozó propaganda olyan önkormányzatoknál is megnöveli a törvényre hivatkozó elégedetlenek táborát, amely önkormányzatoknál remény sincs a fedezetre. Emiatt az ügyfelek toleranciája, tűrőképessége az utóbbi időben egyre csökken. Egyre több esetben fordul elő minden igyekezet ellenére, hogy egy adott ügy kapcsán, kérelem elutasítása esetén az ügyintézőket különféle fenyegetések érik, és emiatt olykor rendőri közreműködést is igénybe kellett venni. Külön gond, hogy a szociális problémákat döntő többségében női alkalmazottakkal kell megoldani, ugyanis a szociális területen folyamatosan növekszik a női ügyintézők aránya. Az elnőiesedést jelzi, hogy arányuk az ilyen ügyekben foglalkoztatott létszám több mint kétharmada.

Összegezve, tisztelt Ház, a szociális ellátás mai nagy problémáját, a települési önkormányzatok ellátási kötelezettségét újra kell gondolni, mert felesleges olyan törvényeket hozni, amelyek betarthatatlanok. Felesleges olyan feladatokat kiszabni, amiket nem tudnak teljesíteni a települési önkormányzatok. Ahol kötelezettségeket ír elő az állam, ott a pénzügyi feltételeket biztosítani kell. Annak nincs értelme, hogy azt mondjuk a háborgó, követelőző ügyfeleknek, hogy valóban van ugyan ilyen meg olyan szociális jogosítványokat megalapozó törvény, de pénz nélkül lehetetlen annak betartása. A normatívákat is át kell értékelni, mert többségükben nem finanszírozzák a szociális feladatokat. Ilyen alulfinanszírozott helyzetben pedig nem várható el, hogy magas színvonalú, kifogástalan szolgáltatást végezzen egy települési önkormányzat vagy annak valamelyik intézménye.

Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmondott alapprobléma ellenére léteznek a törvényben előremutató momentumok, mozzanatok is. Például előírja az együttműködési kötelezettséget a szociális segélyezett számára, azaz érzékelteti azt, hogy a kiemelkedése érdekében neki is kell tenni valamit. Tíz évvel ezelőtt, amikor lényegesen enyhébb formában ezt az elvárást ez első szabadon választott kormány törvénybe iktatta, akkor sok politikus kényszermunkáról beszélt. Azóta az Európai Unió szociális ajánlásai is az ilyen irányú szociális fejlesztést szorgalmazzák, és egy ilyen irányú elmozdulás ettől a kormánytól feltétlenül üdvözlendő. Szintén előremutató a családi jövedelmek korábbiaknál hangsúlyosabb figyelembevétele. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)

Tisztelt Ház! Nyilván félreértettem a nekünk szánt időkeretet, egy későbbi felszólalásban majd be fogom fejezni. Köszönöm a türelmét, elnök úr.

Forrás: parlament.hu