BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Engem persze lehet sértegetni, de önnek nem velem van vitája, hanem az emberekkel.

Tisztelt Miniszter Úr! Arra, amit a kompenzációról mondott, nézzünk egy példát: nyugdíjas házaspár, Szolnok melletti kistelepülésen, 1960-ban építették a házukat, nyilván az akkori kor követelményeinek megfelelően, 39 évet dolgozott a férj, 36-ot a feleség. Átlagos nyugdíjuk van, minden tekintetben átlagos paraméterekkel bírnak, a gázszámlájuk, tisztelt miniszter úr, az is átlagos, ezért küldték el nekem. Nem kellett mást tenni, mint összeadni januártól decemberig, és kiderült, tisztelt miniszter úr, hogy nem 1500 köbméter gázt fogyasztanak, amit önök a szegénység határának mondanak, hanem 3229 köbmétert.

Az ő gázszámlájuk emelkedett meg egy évben csak az áremelések miatt több mint 30 ezer forinttal, és fog még 20 százalékkal a jövő esztendőben, mert lehet, hogy ön nem tud róla, miniszter úr, de a miniszterelnök Szolnokon elismerte a 20 százalékos gázáremelés tényét. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu