DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, miniszter úr. Nagyon olcsó dolog lenne azt mondani, hogy kérdezze meg már az államtitkár úrtól, hogy egy különvéleménynek egy alkotmánybírósági döntés kapcsán milyen jogi relevanciája van. Arról nem is beszélve, hogy a K/12276. számú írásbeli kérdésben pont ebben a tárgyban fordultam az igazságügy-miniszter úrhoz, segítséget kérve az egész kérdéskörrel kapcsolatban. Ezzel a válasszal hárította el a tényleges válaszadást: Mint a kormány egyik tagjának, de magának a kormánynak sincs jogköre arra, hogy a népszavazás következtében az Országgyűlés által követendő eljárás tekintetében állást foglaljon.ö Jó lenne, ha egymással konzultálnának, és tudnának arról megegyezni, hogy ki miről mikor mit beszélhet.
A válaszát nem tudom elfogadni annál az alapvető oknál fogva, hogy természetesen a különvéleményeknek semmiféle jogi hatásuk nincs; amit az Alkotmánybíróság határozatban kihirdetett, az az egyértelmű, és annak az alapján egyértelmű, hogy visszaállamosításról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nem lehet szó eredményes népszavazás esetén, még akkor sem, ha a Magyar Demokrata Fórum azt javasolja a választóknak, hogy erre a kérdésre nemmel válaszoljanak.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés