DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés költségvetési bizottsága megtárgyalta a Ház asztalán lévő törvényjavaslatot, nevezetesen, a kutatás-fejlesztés témájával foglalkozó kezdeményezést. Élénk vita alakult ki, különböző nézetek láttak napvilágot, mondhatnám, kerültek érvelésre. Különösen a vita középpontjába került az, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított források honnan is jönnek, és hová is mennek.

Az előbb már a többi bizottság jelentéséből is hallottuk, hogy milyen nagy mértékben az állami költségvetés az alapja ezeknek az összegeknek, és mennyire kívánatos volna, hogy az ország gazdasági életének teljessége részt vegyen ebben. Nevezetesen, a bizottságban ismételten szóba került az, hogy miért is és hogyan is van az, hogy a magánszektor olyan mértékben kimarad vagy visszahúzódik, vagy nem lesz jelen. Márpedig nem kétséges, e tekintetben nemigen van vita, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeinek hasznosítója az a gazdasági élet, amelyet a magánszektor testesít meg, amit magánvállalkozások működtetnek.

Kérdés számunkra - és probléma számunkra, a magyar törvényhozók számára -, hogy hogyan is ösztönözzük a magánszektort a lényegesebb, tartalmasabb részvételre a kutatás-fejlesztés finanszírozásában. Jó példákat hallottunk a költségvetési bizottság vitájában, nevezetesen azt, hogy más országokban, Magyarországgal összehasonlítható országokban hogy is történik ez. A témát előadó igazgató, aki jó ismerője a svédországi tapasztalatoknak - hosszú évekig ott élt -, beszámolt a svéd tapasztalatokról. Ugyanakkor néhányan előhoztuk más országok tapasztalatait, nevezetesen Japánét és az Amerikai Egyesült Államokét, hogy hogyan is állnak hozzá, és mennyire különböző módszerek érvényesülnek. Mindezek a célból lehetnének hasznosak számunkra, hogy tanuljunk onnan, ahonnan érdemes tanulni.

Amiben a bizottság tagjai különvéleményeket fejtettek ki, különösen az ellenzék és a kormánypárt képviselői, az ott nyilatkozott meg, hogy a felhasználás összegei hogyan is határozódnak el. Szóba került, többen emlegettük, s előhoztuk annak a szükségességét, hogy a kisüzemek, a középüzemek, a családi gazdaság jellegű mezőgazdasági, ipari és szolgáltatási üzemek jelentősebb mértékig részesülhessenek ezekből a támogatásokból. Az a vélemény is elhangzott a bizottságban, különösen a kisebbség részéről, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összegek eredményessége forintról forintra magasabb lehet, ha a kisüzemekhez kerülnek ezek a támogatások. A nagyüzemeknek, a nagy multinacionális korporációknak úgyis megvannak az alapjai, és úgyis megvannak az eredményes módszereik, tehát kívánatos volna a közép- és kisüzemekre több figyelmet fordítani.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu