DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Válaszolhatnám azt, hogy az ügy bírói szakban van, és ennek megfelelően a bíróság majd ítéletet fog hozni, de azért kitérek azokra a kérdésekre, amelyeket ön feltett, már amelyeknek van relevanciájuk természetesen.
Vizsgáltuk azt, hogy államtitok volt-e az a bizonyos irat. Ez államtitok volt, az ügyészség álláspontja szerint szabályszerűen volt minősítve. Azt természetesen nem tudom, hogy a Népszavánál milyen irat volt, a múlt héten azonban arra is kitértem, hogy ennek a levélnek a tartalma fontos volt, tudniillik szó volt arról, hogy titkos eszközökkel történt megfigyelésre került sor, ez pedig a vonatkozó jogszabályok szerint önmagában tényként is államtitokká minősíti a levelet, de még egyszer mondom, a szabályszerű minősítés megtörtént.
A postabanki VIP-lista esetében azért lehetett a vádat elejteni, mert a vonatkozó Btk.-jogszabályhely nem tartalmazta azt, amit tartalmaz az államtitoksértésnél, tudniillik, hogy az is elköveti az államtitoksértést, aki a birtokába vagy tudomására jutott államtitkot illetéktelen személy számára hozzáférhetővé teszi.
(15.30)
Ez az újságíró, aki ezt megteszi. Véleményünk szerint ez a törvényi rendelkezések esetében a banktitoknál indokolatlan kiszélesítése lenne a felelősségnek, de ez a törvényalkotó felelőssége olyan értelemben, hogy így alkotta meg a banktitokról szóló Btk.-beli rendelkezést, és másként az államtitokról szóló rendelkezést.
Úgy gondolom, az utolsó kérdésére nem vagyok hivatott felelni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés