DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvénytervezet messze túlmutat a kutatás és fejlesztés hatáskörén. Ez a törvénytervezet nagyszerű kezdeményezés arra, hogy megváltozzon a magyar gazdaság versenyképessége. Minősíteni az fogja egyébként, hogy hosszú évek, évtizedek múlva ez a versenyképességi áttörés bekövetkezik-e a magyar gazdaságban.
Egy ilyen méretű ország esetében, mint Magyarország, ilyen gazdasági struktúra, társadalmi szerkezet mellett az egyetlen kitörési pontról fog tárgyalni az Országgyűlés. Nevezetesen arról, hogy lesz-e Magyarországon olyan alkalmazott kutatás és fejlesztés, technológiaváltozás, összefoglaló nevén innováció, amely új termékek és szolgáltatások létrehozását teszi lehetővé; méghozzá olyan új termékek és szolgáltatások létrehozását, amelyek hozzáadott értéke jóval nagyobb, mint bármilyen más termelési és szolgáltatási tevékenységé. A probléma az, hogy ma ez nincs így.
Sokszor elbüszkélkedünk azzal, hogy egy főre esően milyen sok Nobel-díjasunk van. Egyébként csak Izland előz meg bennünket, ahol egy Nobel-díjas van, de ott a létszám is jóval kisebb. Fajlagosan Magyarország a második a világon. De soha nem tesszük hozzá, hogy ez a sok kitűnő tudós szinte kivétel nélkül külföldi kutatómunkáért kapta a Nobel-díjat. Egy kivétel volt összesen közöttük. Sokszor büszkék vagyunk arra is, hogy milyen kreatív a magyar kutatás, a mérnöki tudományok, a gyártás és termelés, és nem tesszük hozzá, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedben évről évre szinte nullára csökkent az elfogadott és bejegyzett szabadalmak száma Magyarországon, főleg azoké, amelyből gyártás és termelés lett.
Azt gondolom tehát, hogy indokolt ennek a törvénynek a meghozatala, indokolt, amennyiben változás lesz az innovációban. Nagyjából úgy vagyunk ezzel Európában, mint ahogy Európa van a világban. Hiszen Európában hatalmas tudományos kapacitás van, nagy egyetemek, nagy tekintélye van a tudományos kutatásnak, a kutatás-fejlesztésnek és a technológiapolitikának, mégis jóval kevesebb az érvényesülő, a gyakorlatba átkerülő terméket és szolgáltatást biztosító kutatás, mint a Távol-Keleten, Észak-Amerikában vagy néhány ázsiai országban. Úgy vagyunk mi is Európában, mint ahogy Európa van a világban, óriási erőfeszítéseket teszünk, és nagy költségvetési támogatást is biztosítunk, miközben az eredmények ettől lényegesen elmaradnak.
Eredménynek ugyanis az tekinthető, amiből termék és szolgáltatás lesz. Az a kormány azonban, amely 2002 óta tevékenykedik, két ponton már lényeges változást megtett. S azt gondolom, hogy a törvény, ez a harmadik lényeges változási elem, továbbviheti a megkezdett és pozitív folyamatot: egyrészt, hogy létrejött a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, másrészt pedig, hogy létrejött egy olyan koordináló szervezet, amely az egész innovációs folyamatot hivatott irányítani, nem egy minisztérium beosztott részlegeként, hanem önállóan.
A törvényt azért tartom jelentősnek, mert öt kérdésben hozhat lényeges változásokat. Először növeli és növelni fogja a kutatás-fejlesztési ráfordításokat. Másodszor: ezeket a növekvő forrásokat értelmesebben és hatékonyabban fogja felhasználni. A harmadik, hogy az a kutatás-fejlesztési primer intézményrendszer, amely ma létezik, erősebb kihatású lehet, mert létrejött az a diffúzió, az a transzfer, amelyben a tudás gazdasági és piaci hasznosulását is eredményezheti. Tehát létrejöhet az a szervezeti, intézményi struktúra, amely a kutatást, a tudásalapú bázisokat, a tudásbázisokat a gazdasággal összekötheti. Enélkül egyébként nem fog érni semmit, amit csinálunk.
A negyedik, hogy mindezeknek lesz egy horizontális, egy regionális kisugárzó hatása. Csak emlékeztetném a tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy már maga az innovációs alap is úgy rendelkezik, hogy a pénz egynegyedét regionális döntéshozatal alá veti. És végül az ötödik: a törvény nyomán hatékonyabban tudunk az európai forrásokért küzdeni, és azokat hasznosítani.
Elhangzott a vitában, hogy egyre csökkenők a kutatási ráfordítások. Ez nem így van. 2004-ben 20 milliárd forint úgymond új pénz jött a rendszerbe ezzel a bizonyos kutatás-fejlesztési alappal, és jó esélyünk van arra, hogy 2004-2005-2006-ban mintegy 35 milliárd forintos európai uniós kutatási támogatásokat szerezzünk meg Magyarország számára. Ez egy lényeges fordulat az elmúlt egy-másfél évtizedhez képest. A törvényjavaslat alkalmas tehát arra, hogy ezt a folyamatot elősegítse.
Ezekhez a feladatokhoz kínál törvényi kereteket és jogi eszközöket, garanciákat. Azt gondolom azonban, hogy ez csak a szükséges, de nem elégséges feltétele a változásnak, további lépésekre is szükség van. Szükség van a tudományról szóló törvény megalkotására. Szükség van arra is, hogy a kormány kijelölje azokat a fejlesztési témákat, amelyek biztosíthatják a jövő versenyképességét, és utána minden erőt és pénzt erre a két vagy három kulcsfontosságú területre fordítson. És szükség van arra is, hogy a kormány összehangolja a kutatás, a fejlesztés és technológia folyamatait. Pungor professzor úr minisztersége óta érezzük egyébként ennek a hiányát az egész magyar gazdaságban és társadalomban.
Gondolom, hogy illendőség és a jogos büszkeség is azt kívánja, hogy akkor egy magyar tudós gondolataival zárjam a felszólásomat. Gábor Dénest idézem, aki holográfiai kutatásaiért kapott Nobel-díjat külföldön. Azt mondta: A jövőt nem felfedezni, hanem feltalálni kell. Nagyjából ezt a célt szolgálja a törvény, remélem, sikeresen is fog működni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés