HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Volt számos kétperces hozzászólás az én megszólalásom előtt, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy eltérjek attól, amit eredetileg szerettem volna elmondani, illetve amit mondani fogok.

Államtitkár úrnak mondom, az bizony elég elkeserítő és pesszimizmusra okot adó, hogy ez a törvény, illetve ennek, valamint a hivatalnak a felügyelete az Oktatási Minisztérium hatáskörébe kerül. Ennek több oka van. Már többen elmondták és én is ki fogok rá térni, hogy a magyar kutatás-fejlesztés struktúrája, szerkezete rossz, túl nagy részt fordítunk alapkutatásokra és sokkal kevesebbet az alkalmazottakra. Nálunk sokkal fejlettebb országokban más az arány, pont fordított. Ha ez önökhöz kerül, és önök fogják felügyelni meg az egyetemek, akkor ez a tendencia nagy valószínűséggel tovább fog erősödni, tehát nem biztos, hogy a legjobb helyen van önöknél a felügyelet lehetősége.

A kérdés az, hogy mi ennek a törvénynek a szándéka, és ezzel a szándékkal egyet lehet-e érteni. Természetesen egyet lehet érteni, a kérdés csak az, hogy ez a törvénytervezet ezeket a szándékokat meg fogja-e valósítani. A kérdés az, hogy vajon a kormány fog-e kellő energiát, kellő figyelmet fordítani a kutatás-fejlesztés területére, és ha ezt megteszi, akkor ezzel a tevékenysége ki is merül-e - mert ha kimerül, akkor sokat nem tettünk. Ennek a törvénynek hiányzik egy másik lába, ez pedig az lenne, hogy milyen költségvetési forrásokat rendel e törvény megvalósulásának az elősegítésére. Ez a törvény tulajdonképpen lehetne egészen rövid, és rendelkezhetne csak úgy, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése úgy dönt, hogy a nemzeti jövedelem vagy a költségvetés vagy a GDP meghatározott százalékát minden esztendőben kutatás-fejlesztésre fordítja. Meghatározott százalékát, ami a GDP alakulásától függően ad egyfajta mozgásteret a mindenkori kormányzat számára, de azért rögzít valamit. Ha ezt meg tudták tenni például a japánok és más fejlett országok, akkor mi miért nem tudjuk megtenni?

Nézzük a számokat, hogy hogyan is alakul a kutatás-fejlesztésre fordított összegek nagysága a rendszerváltástól napjainkig! A törvényre szükség van, és elöljáróban meg kívánom jegyezni, hogy jobb későn, mint soha. 1993-ban Pungor Ernő akadémikus, aki akkor miniszter volt, készített már egy ilyen törvényjavaslatot, de sajnos a törvényjavaslatok tolulása miatt annak a tárgyalására nem kerülhetett sor, utána pedig sajnálatos módon senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt elő kellene venni.

A rendszerváltozás első éveit az importált innováció időszakának is nevezhetjük. A Statisztikai Hivatal Gazdaságelemző és Informatikai Intézetének a felmérése szerint 1994-ben az összes felhasznált új technika 63 százaléka importból származott, amely a gyors és sikeres gazdasági alkalmazkodás, a külgazdaság nyugati orientációja szempontjából előremutató volt. A baj az, hogy ezzel párhuzamosan nem oldottuk meg a hazai és a belső K+F és innovációs források megőrzését, kellő hatékonyságú átszervezését, nem élénkítettük ezek eredményeinek a felhasználását.

(18.50)

Akkor lássuk a számokat! A GDP százalékában mért ráfordítás 1991-ben volt a legmagasabb, az Antall-kormány idején, akkor évi 1,03 százalékról beszéltünk, ami '94-re már 0,93 százalékra esett vissza. Ez az arány a Horn-kormány időszakában és 1999-ben tovább romlott, ekkor már csak a GDP 0,68 százalékát fordították kutatásra és fejlesztésre. 2000-ben fordulat történt e területen, és 2002 végére a ráfordítások 1,01 százalékon álltak, még így is jelentősen elmaradva a 2000. évi kormányzati irányelvekben rögzített 1,5 százalékos célkitűzésektől; ezt mi akkor sem tartottuk megvalósíthatónak, mert nem látszottak a forrásai.

Aztán a Medgyessy-kormány újabb tendenciaváltást jelentett ezen a területen, a mutató rohamosan csökkent, és ennek már nem csupán külső okai voltak, mint a kilencvenes évek elején, ez már a sodródó gazdaságpolitika következménye. 2003-ban már csak a GDP 0,93 százaléka jutott erre a területre. 2004-ben a tudásbázisú társadalom fejlesztése jelszavának hangoztatása mellett, a költségvetési kiadások háromszori megnyirbálása következtében is a becslések szerint a K+F-kiadások 0,75 százalék körül lesznek, ami riasztóan alacsony szint. Mindez nem kis mértékben rontja az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatos optimista várakozásokat.

Tudjuk, hogy az előterjesztő is tudja, hogy kiegyensúlyozott, dinamikus növekedés, sikeres európai uniós integráció csak erős, korszerű, tudásbázisra alapozott, intenzív kutató, fejlesztő és innovációs tevékenység mellett lehet garantált. A kormánynak azonban nemcsak tudnia, hanem tennie is kellene annak érdekében, mégpedig nem keveset. Ehhez ez a törvény kereteket ad; a 2004-ben bevezetett innovációs járulék, egy új adó némi forrásokat, 2005-ben 23 milliárdot, és 12 milliárd az állami támogatás, de ezt a kérdést idáig a kormány láthatóan elhanyagolta. Ezek a ráfordítások például az USA-ban a GDP százalékában mérve 2,8 százalék, Japánban 3 százalék, a 25 EU-s tagállamban - ez egy előzetes összegség - 1,93 százalék lesz. Ha mindezt lakosra vetítve számoljuk, kiderül, hogy az EU-ban 4,5-5-szöröse a kifejezett ráfordítás a magyarországihoz viszonyítva.

Az adatok azt is mutatják, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány alatt az ország lemaradása nemcsak a maastrichti kritériumok szempontjából növekedett, hanem a versenyképességet és a gazdasági növekedést meghatározó kutatás-fejlesztés és innováció területén is. Ez a lemaradás tehát lényegesen több kormányzati figyelmet és ráfordítást igényel, mint ami javulás a vonatkozó törvényjavaslat hatásaként várható.

Még egy keveset a szerkezetről, amit mindnyájan kritizáltunk. 2003-ban a kutatások 58,1 százalékát az állam, 30,6 százalékot a vállalkozások, a többit egyéb hazai források finanszírozták. Ez nagyon rossz arány, Nyugat-Európában pont fordítva van. Az alapkutatásokra Magyarország 29 százalékot költött, Franciaországban vagy Dániában ez 22-24 százalék, Japánban 12, Hollandiában 10 és az Egyesült Államokban is csak 21.

Az alap- és az alkalmazott kutatások és az innováció elhibázott aránya még mindig mintha a létező szocializmus világát idézné. A tudományos kutatói létszám 15 ezer fő körül stagnál, a segédszemélyzet tíz év alatt 25 százalékkal csökkent. Kevés a fiatal kutató, és akik vannak, azok is elhagyják az országot. Tehát a törvény fontos, a törvény kell, módosítások kellenek hozzá, és a cél az, hogy a tudás, a magyar tudás a magyar termékekben, a magyar árukban és a magyar szolgáltatásokban a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legrövidebb innovációs úton belül érvényesüljön.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu