HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azért nem olyan egyszerű ez a kérdés, ahogy ön ezt próbálta leegyszerűsíteni, hogy törvényben rögzítsük a mindenkori K+F-re fordítható összeg nagyságát. Bátorkodom ezt azért mondani, mert olyan országok mellett kell megállnunk a helyünket, amelyek sokkal többet fordítanak erre. Az előbb százalékokat soroltam, most nem térek ki arra, hogy a százalékok mögött megbújó GDP nagyságbeli különbségeket is elemezzem, de azért valami oka van annak, hogy az elmúlt tizennégy esztendőben, amikor is a rendszerváltó országok élbolyába tartoztunk a kilencvenes évek elején, mára, az európai uniós csatlakozás időpontjára sikerült magunkat valahova leküzdenünk a végére.

A pénzügyminiszternek nagyon sok dolga van, de azért nagyon nagy baj, ha minden döntés az ő kezében összpontosul, és az elmúlt tizennégy év ezt a gyakorlatot rögzítette. Én nem látok komoly elmozdulást e vonatkozásban, legalábbis a gondolkodást illetően.

Nem venném a bátorságot arra, hogy a törvényhozás döntsön arról, a kutatás-fejlesztés alapkutatás- és alkalmazottkutatás-arányát határozza meg. De ha van gazdaságpolitikai koncepció egy kormány birtokában, akkor azért egyéb rendelkezésekkel tudja az egyiket jobban ösztönözni, mint a másikat. Például adókedvezmények formájában az alkalmazott kutatást - legalábbis, aki alkalmazza ezeket - lehetne támogatni. Tehát egy olyan alapvető szemléletváltásra lenne szükség ezen a téren, ami sajnos ebből a törvényjavaslatból nem tükröződik és nem látszik.

Tehát én nem mondom, hogy rossz ez a kezdeményezés, azt se mondom, hogy ezzel baj van, csak ne kezeljük úgy, hogy egy megoldandó feladatot kipipálunk, hogy most ez kész van, mert egyelőre ez a törvény ebben az állapotban van, hogy kész, valamit kipipálhattunk. De hogy mi lesz ennek az eredménye és a következménye néhány esztendő múlva, azt senki nem tudja megmondani, főképp az előterjesztő.

Forrás: parlament.hu