JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Asszony! Nem kell jogi szakembernek lenni ahhoz, hogy mindenki tudja, semmilyen szempontból nem jogszerű közpénzen, a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottságának nevében, hivatalos küldeményként a választópolgárokhoz kampányanyagokat eljuttatni. Ezt sem az etika, sem a jog nem teszi lehetővé.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény 78. §-a szerint a helyi önkormányzat vagyona az önkormányzati célok megvalósítását szolgálja. Nem hinném, hogy valamely önkormányzati képviselő, adott esetben bizottsági elnök az önkormányzati célok megvalósításán munkálkodna, amikor saját pártjának kampányanyagait a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottságának fejléces papírján vagy esetleg pecsétjével ellátva küldi szét. Szintén nem erre szolgál az a pénz, amit a hivatalos küldemények továbbításáért a Fővárosi Önkormányzat fizet. Vagyis én úgy gondolom, ez egy elég világos eset, és talán a Fővárosi Önkormányzatnak lenne is lehetősége kivizsgálni, hogy itt pontosan mi történt, sértett-e ez valamilyen eljárási szabályt.
A választási eljárásról szóló törvény 5. §-a azt mondja, hogy közpénz kizárólag a népszavazással kapcsolatos állami feladatok elvégzésére fordítható. (Dr. Répássy Róbert: És a kormány hirdetése?) Ilyen a népszavazás adminisztratív feladatainak elvégzése, a szavazás megszervezése, sőt még a választópolgárok válaszsemleges tájékoztatása is. Nem minősül azonban állami feladatnak a valamely kérdés melletti kampányolás vagy egyéb pártpolitikai nézetek terjesztése, adott esetben egy pecsétes borítékban.
Mindezek mellett az sem jogszerű, hogy valamely önkormányzati szerv nevében kerül kiküldésre ez az anyag, hiszen így az anyagot megkapó esetleg összekeveri az önkormányzat bizottságának véleményét adott esetben az elnök személyes véleményével. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés