JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselő Úr! Volt Államtitkár Úr! - ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hiszen ön azon államtitkárok egyike, akik nem arról híresültek el a Belügyminisztériumban, hogy akkoriban a szakszervezettel nagyon együttműködők lettek volna. Viszont ami tény, hogy ez a szakszervezet - valóban, ahogy ön is mondta - éppen egy tisztújító, ünnepi közgyűlést tartott. Ezen én ott voltam, ön nem volt ott, így aztán abból a hangulatból, ami ott kialakult, maximum most az én tolmácsolásommal tud egy kis ízelítőt kapni.

Annyiban én teljesen egyetértek a dolgozókkal, hogy tisztességes munkáért tisztességes bér jár. Azért hadd mondjam el, hogy ez a jelenlegi helyzet, ami most van, úgy néz ki, hogy egy tiszthelyettes nettó 80-90 ezer forintot keres, egy tiszt nettó 140-150 ezer forintot keres, egy városi kapitány szintű vezető nettó 220-230 ezer forintot keres. Én belátom, hogy ez nem sok, és én magam is szívesen adnék többet, ha rajtam múlna. Ugyanakkor szeretném önnek elmondani azt is, hogy ez most nem csak rajtam múlik, hanem itt részben a tisztelt Házon múlik, hiszen a parlament előtt van a jövő évi költségvetés. Ugyanakkor el kell mondanom önnek azt is, hogy a jövő évi költségvetés a rendészeti szerveknek csaknem 4 milliárd forinttal többet ígér a mostani állapotok szerint is, mint ahogy az eredeti elképzelésben volt. Én bízom benne, hogy a képviselő úr is megszavazza és támogatja majd azt a költségvetést, amely adott esetben a rendvédelmi dolgozóknak is egy lényegesen jobb helyzetet teremthet.

Fontos elmondani válaszomban azt is, hogy ez a bizonyos szakszervezet, amelytől ön egy idézetet elmondott, a minisztérium legnagyobb szakszervezete. Van különben talán a fél tucatnál néhánnyal több is - inkább így mondom -, de ez a legnagyobb szakszervezet, mintegy 21 ezer fő tagja van, és talán ez az, amelyik a legtöbb szolgáltatást, a legtöbb biztonságot nyújtja a szakszervezeti tagoknak. Ezt a szakszervezetet eddig is komolyan vettük, ezután is komolyan vesszük. Most választották meg régi-új elnöküket, dr. Bárdos Judit asszonyt, akinek innen is gratulálnék ehhez a különben nem túl könnyű munkához.

Azzal szeretném zárni válaszomat, hogy igen, én érzek személyes felelősséget, de hogy erről kicsit többet mondjak: azért el kell mondjuk, hogy 2005-re vonatkozóan egy 6 százalékos illetményfejlesztésről vannak egyeztető tárgyalások. Ha ezek az egyeztető tárgyalások sikerrel lezárulnak, akkor mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak megfelelő alku kerül majd általunk szentesítésre.

(14.50)

Az a 3,5 milliárd forintos csomag, amely már bírja a Pénzügyminisztérium és a kormány támogatását, mind a határőröknek, mind a tűzoltóknak, mind a rendőröknek több új pluszlehetőséget biztosít.

Ebben a hátralévő fél percben pedig, bár tudom, hogy költségvetésügyben jót nem lehet mondani, de én is kérdeznék a képviselő úrtól: lenne-e költségvetési vitában olyan válaszom, amelyet ön elfogadna? Amikor ön volt államtitkár, akkor minden igényt ki tudtak-e elégíteni, amely a költségvetés tárgyában ellenzéki sorokból jött? És az lenne az utolsó, hogy tiszta-e az ön lelkiismerete. Amikor önök voltak, akkor mindent kifizettek-e az ígéretüknek megfelelően?

Kérném válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu