MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy nagyon fontos területről alkotunk törvényt, és nagyon fontos, hogy erről beszélünk, hiszen amikor Marx Károly a Kommunista Kiáltvány fogalmazásába fogott, akkor az emberiség javait, az emberi és állati fizikai erő, az izomerő volt a megvalósítás alapja, akkor született az a jóslás, hogy ha az ipari fejlődés ilyen ütemben halad, akkor Párizst pár év múlva négy-, öt- vagy hatméteres lótrágya fogja beteríteni.

Ma jól tudjuk, hogy gyökeresen megváltozott a világ, a társadalom javait elsősorban a szellemi tulajdon ernyője alá tartozó gondolatok, alkotások, innovációk, módszerek, rendszerek biztosítják. Ma többet ér az a mérnök, aki olyan exkavátort tervez, amely ezer kubikus munkáját végzi el. Nemrég hagytunk el egy olyan rendszert, ahol formailag egy kubikusnak több joga volt, mint ennek a mérnöknek. Tehát jó, ha erre is gondolunk.

Nagyon sok probléma merül fel ezzel a területtel kapcsolatban. Az innováció, ahogy a nevében is benne van, nemigen tűr semmiféle korlátot, dinamikusan fejlődik, és nem mindig lehet meghatározni a fejlődésének az útját. Ugyanakkor egy állami törvénynek mindig rendeznie kell pontosan a viszonylatokat, ezért tulajdonképpen dicséretes a törvényben az, hogy nagyon pontosan definiálja azokat az alapfogalmakat, amelyeket alkalmazni kíván a törvény során. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet, hogy ezeket a fogalmakat, ezeket a kis karámokat az élet, a tudomány, az innováció hihetetlen módon szétfeszíti és összekeveri.

Különösen a legmodernebb tudományágakban - gondolok az informatikára, a számítástechnikára és a többire - egész egyszerűen azok a fogalmi rendszerek, amelyekben felnőttünk, amelyeket egyetemen oktattunk, elmosta, szétfeszítette, átalakította, átgyúrta a fejlődés, és ezért úgy gondolom, hogy egy innovációról szóló törvénynek olyannak kell lennie, hogy az innováció összes változását magába tudja foglalni, és ennek megfelelően tudjon működni.

(18.20)

Tehát a túlszabályozás, a túl merevség mindenképp nehézkessé tesz egy törvényt, még akkor is, hogyha rendkívüli jó szándék hozta azt létre, és jó szándék alkotta meg a klasszifikációit. Teljesen egyet lehet érteni a törvény alapelveivel, hogy az állam a piaci versenyt nem megváltoztató, nem torzító módon támogatja a vállalkozások kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs tevékenységét.

De ugyanakkor látni kell, hogy épp a magyar technológiai kultúrák ötven, hatvan vagy akár száz évre visszatekintve is mindig élen jártak, és megkeverték az alapkutatási, alkalmazott kutatási, célzott kutatási feladatokat. Gondolok itt arra, hogy amikor fiatal gimnazista voltam, akkor az izzólámpákat gyártó Egyesült Izzó hihetetlen tudományos projekteket finanszírozott, többek között a Műszaki Egyetemen atomfizikai tanszéket hozott létre dr. Bay Zoltán számára, és a vérzivataros időkben, amikor Budapest ostroma zajlott, Bay Zoltán és társai holdradarkísérlettel foglalkoztak, közben megpróbáltak szabotálni és a gépek leszerelését megakadályozni. De az alapkutatásba finanszírozott vissza egy olyan iparág, amely hétköznapi eszközöket gyártott, izzólámpákat óriási tömegben.

Tehát ezek a merev klasszifikációk, hogy van a Tudományos Akadémia vezérletével egy ilyen tudományos rendszer, és az az alapkutatásokat vagy a célzott kutatásokat, vagy a kutatás-fejlesztéseket valamilyen hűbéri rendben szortírozza, ez nem megy. Ez jó ahhoz, hogy egyáltalán el tudjuk helyezni a fogalmakat, de nem jó ahhoz, hogy ezt a hihetetlenül dinamikus fejlődést, ami jelenleg folyik, megfelelően szabályozza. Tudjuk jól a példákat, a nemzetközi példákat, Japán hihetetlen feltörését többek között annak is köszönhette, hogy létrehoztak egy külön minisztériumot, a MITI-t, amelyik nemcsak alapkutatásokat finanszírozott, hanem ipari kutatásokat is.

És az elektronikának, a digitális technikának a hihetetlen fejlettsége nagyon sok szokásos tudományos folyamatot megváltoztatott. Míg régen az volt a közhely, hogy a titkos katonai alapkutatásokból és alkalmazott kutatásokból jönnek át a civil szférába, miután a titkosságukat megszüntették, az innovációk, az elektronika olyan gyorsan fejlődött, hogy megelőzte a katonai fejlesztéseket, és az elektronikus fejlesztésekből ment át a katonai szférába egy csomó dolog.

Ugyanúgy vonatkozik ez a tudományos minősítésekre, a szabadalmaztathatóságra és a többire. Mire szabadalmaztatható lesz egy elektronikus megoldás, addig már a következőt vezetik be, és az a klasszikus rendszer, ami régen volt, hogy először valami tudományos kutatás tárgya volt, utána alkalmazott kutatás tárgya volt, utána egy gyár elkezdte a gyári fejlesztést, utána bejelentették szabadalmazásra a dolgot, utána kaptak húsz évre oltalmat, azt követően gyártották harminc évig a terméket, közben a szabványügyi hivatal megalkotta a szabványt, és akkor lassan, ötven év múlva jött a következő innovációs ciklus; ez most négy évre szűkült le, és egyszerűen elvesztette például a szabványosítás a fogalmát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), egészen másképp kell értelmezni az iparjogvédelmet és a szellemi tulajdont, amely szintén úgy elmerevült.

Azért mondom el mindezt (Az elnök ismét csenget.), mert nagyon fontosnak tartom a témát, és meg vagyok döbbenve, elnök úr, hogy itt azok, akik a sillabuszt készítették, nyolc-nyolc percet írtak elő önnek, hogy erről a fontos témáról beszéljünk. Mindaz, amit én elmondtam, az csak a bevezetője volt annak, amiről kellene beszélni, de tudomásul veszem a csengettyűt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu