SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország ma szabad, de igazságtalan - állítja Gyurcsány Ferenc két és fél éves szocialista kormányzás után. Igaza van. A szocialista kormány tevékenységének köszönhetően 2002 óta soha nem látott módon, ám lendületesen kerülnek kilátástalan helyzetbe falvak, városok, tehát fokozódik az igazságtalanság. A 2005-ös költségvetés viszont önök szerint igazságos. Nézzük szép sorjában, hogy milyen is a szocialista igazságosság a településen élő, dolgozó emberek szempontjából!
A költségvetési tervezet, ahogy sajnos 2002 óta már megszokhatták a polgármesterek, nem tartalmaz forrásokat a köztisztviselők és csak részben a közalkalmazottak kötelezően járó 13. havi fizetésére. Nem elég, hogy a kormány saját gazdaságpolitikai hibáinak köszönhetően, az utóbbi években megszokottaktól eltérően a 2003 decemberében járó juttatást csak 2004 januárjában fizette ki a köz szolgáinak, a 2005-ös költségvetés egy fillért sem tartalmaz erre a tételre vonatkozóan. Tehát önök a 13. havi illetmény kifizetését egy lezser mozdulattal a teljesen kivéreztetett önkormányzatokra hárítják.
Így jövőre a dolgozóknak járó 13. havi fizetés fedezetét a falvaknak, városoknak kell szűkös költségvetésükből kigazdálkodniuk. Ez lehet szervezeti átrendezés, a munkafolyamatok átgondolása vagy éppen létszámcsökkentés - állítja Draskovics Tibor, hozzátéve, hogy jövőre az előirányzatok pénzeszközei 5 százalékkal csökkennek. A pénzügyminiszter szavait megfejtve mindenki tudja, hogy itt elsősorban létszámcsökkentésről lesz szó. Ez azt jelenti, hogy annak érdekében, hogy jövőre a bérek szinten tartásához szükséges pénzt, továbbá a 13. havi fizetést is megkapják a dolgozók, a Gyurcsány-kormány 10 százalék körüli leépítésre kényszeríti a településeket. Nincs itt szó másról, csak arról, hogy 2005-ben tanárok, óvónők, önkormányzati dolgozók maradnak munka nélkül, a lendületes, bátor és igazságos kormányzati tevékenységnek köszönhetően.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, mi az oka annak, hogy a kormány az igazságosság jegyében nem vagy csak részben biztosítja az önkormányzatok számára a 13. havi bérek kifizetésének fedezetét. Mi az oka annak, hogy 2005-ben tovább folytatódik a falvak, városok kivéreztetése, anyagi ellehetetlenítése? Ön szerint a dolgozók elbocsátása nélkül, a munkahelyek megóvásával hogyan tudják a települések kigazdálkodni ezeket a forrásokat?
Kérem megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés