ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat, a határozathozatalt. Kérem kedves képviselőtársaimat, hogy foglaljanak helyet.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1496/1. pontban Fülöp István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 145 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. (Zaj. - Csenget.)
Az 1498. és 2007. pontokban Bernáth Ildikó, Kontrát Károly és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 67 igen szavazattal, 164 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1501. és 1672. pontokban Kovács Zoltán és Kontrát Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 73 igen szavazattal, 176 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1513. és 1920. pontokban Papcsák Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 73 igen szavazattal, 178 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1513/1. és 1910/1. pontokban Fülöp István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 182 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1515. és 1742. pontokban Papcsák Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 182 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1517. és 1964. pontokban Szalay Ferenc és Balla György javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 179 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1518. és 1970. pontokban Gruber Attila javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 180 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1519. és 2050. pontokban Gógl Árpád javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 94 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1521. és 1898. pontokban Gógl Árpád javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1522. pontban Fülöp István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 igen szavazattal, 181 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1529. pontban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 99 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1533., 2321., 2325. és 2327. pontokban Csáky András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1534. és 1886. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 182 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1537. és 1927. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1538. pontban Sisák Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1547. és 1783. pontokban Szabó Erika javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 100 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1548. és 1818. pontokban Sági József és Hende Csaba javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 102 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1553. és 1648. pontokban Halász János, Homa János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 95 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1554. és 1857. pontokban Nagy Kálmán és Garamvölgyi György javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 98 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1557. és 1626. pontokban Rogán Antal javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Az eredményjelző tábla nem működik.) Pillanat türelmet kérek, kedves képviselőtársaim. (Rövid szünet. - Az eredményjelző tábla újra működik.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer: az 1557. és 1626. pontokban Rogán Antal javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(18.00)
Az 1564. és 1576. pontokban Gruber Attila és Németh Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1569. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1570. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1571. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1572. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1573. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1575. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1577. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1577/1. és 1849/2. pontokban Podolák György, Molnár Albert és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 8 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 104 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1581. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1583. és 1892. pontokban Stolár Mihály javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1587. és 2072. pontokban Keller László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 277 igen szavazattal, 26 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az 1589. és 1900 pontokban Lenártek András és Répássy Róbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1592. és 1901. pontokban Vitányi István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1595. és 1903. pontokban Kékkői Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1598. és 1904. pontokban Kékkői Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1602. és 1858. pontokban Mátrai Márta javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 180 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1604. és 1913. pontokban Papcsák Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1605. és 1819. pontokban Balsay István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(18.10)
Az 1616. és 1977. pontokban Kovács Zoltán és Kontrát Károly javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1618. és 1894. pontokban Mikes Éva javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1619. pontban Püski András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1620. pontban Püski András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1621. pontban Püski András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1622. és 2056. pontokban Wintermantel Zsolt, Pokorni Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1626/1. és 1888/1. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1626/2. és 1825/2. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1626/4. és 1888/6. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1632. és 1935. pontokban Mikes Éva javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1633. és 1908. pontokban Halász János, Kósa Lajos és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1633/1. és 1888/5. pontokban Stolár Mihály javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1634. és 1961. pontokban Gruber Attila javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1634/1. és 1888/4. pontokban Nyitrai Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1636/1. és 1931/1. pontokban Nagy Gábor Tamás javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1636/3. és 1888/2. pontokban Nagy Gábor Tamás javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1637. és 1888. pontokban Szabó Erika javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1637/5. pontban Gulyás József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1639. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1640. és 1852. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1641. és 1855. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1642., 1649. és 1650. pontokban Mécs Imre és Kósa Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 285 igen szavazattal, 18 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az 1643. és 1856. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1644. és 1832. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1645. és 1854. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1646. és 1853. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1647., 1838. és 1844. pontokban Varga József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1652. és 1992. pontokban Csampa Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 43 igen szavazattal, 261 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.20)
Az 1653. és 1948. pontokban Gedei József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 36 igen szavazattal, 263 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1656. és 1893. pontokban Gógl Árpád javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1658. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 181 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1659. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1660. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1661. és 2061. pontokban Halász János, Homa János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1662. pontban Szijjártó Péter, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1674. és 1862. pontokban Harrach Péter, Horváthné Stukics Erzsébet és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1677. és 1782. pontokban Pósán László, Halász János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 190 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1691. és 1864. pontokban Harrach Péter, Horváthné Stukics Erzsébet és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1703. és 1826. pontokban Tóth Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1759/1. pontban Keller László javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 172 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1764. és 1810. pontokban (Zaj. - Csenget.) Szalay Ferenc, Balsay István és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 191 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1772. és 1905. pontokban Horváth Zsolt és Nyitray András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1776. és 1896. pontokban Halász János, Kósa Lajos és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1788. és 1959. pontokban Szalay Ferenc, Balsay István és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1794. és 1884. pontokban Szalay Ferenc, Balsay István és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1796. és 1934. pontokban Varga Mihály, Szalay Ferenc és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1804. és 1899. pontokban Birkás Tivadar és Szakács Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1832/1., 1833/1., 1847/1., 1852/1., 1853/1., 1854/1., 1855/1., 1855/3., 1856/1., 1856/3., 1856/5., 1856/7., 1856/9., 1856/11., 1856/13. és 1856/15. pontokban Németh Erika, Bán Imre és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1839. pontban Révész Máriusz, Pokorni Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1842. és 2059. pontokban Harrach Péter, Horváthné Stukics Erzsébet és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 185 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 1846. pontban Révész Máriusz, Pokorni Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 117 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1848. és 1926. pontokban Schmidt Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 1861. és 2046. pontokban Harrach Péter, Horváthné Stukics Erzsébet és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(18.30)
A 2015. pontban Rogán Antal javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen, 187 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2039/1. pontban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen, 185 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2041. pontban Szabó Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 21 igen szavazattal, 286 ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2042. pontban az oktatási és tudományos bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen, 193 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2045., 2304., 2305., 2306., 2307., 2308. és 2309. pontokban Révész Máriusz, Pokorni Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen, 189 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2047. és 2326. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen, 186 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2052/2. és 2066/2. pontokban Selmeczi Gabriella és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen, 191 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2085. és 2219. pontokban Nógrádi László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen, 188 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2089., 2121., 2145. és 2196. pontokban Gyapay Zoltán javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 186 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2093. és 2220. pontokban Bóka István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen, 184 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2099. pontban Nógrádi László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 184 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2104/1. pontban Farkas Imre, Tatai-Tóth András és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 186 igen, 116 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 2107. és 2222. pontokban Gulyás József és Béki Gabriella, a 235., 2105. és 2221. pontokban Béki Gabriella és Gulyás József, a 234., 2110. és 2224. pontokban Gulyás József és Béki Gabriella, a 236., 2108. és 2223. pontokban Gulyás József és Béki Gabriella alternatív javaslatot terjeszt elő.
Most a 2107. és 2222. pontokról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen, 185 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 235., 2105. és 2221. pontokban Béki Gabriella és Gulyás József javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 118 igen, 183 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 234., 2110. és 2224. pontokban Gulyás József és Béki Gabriella javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 117 igen, 186 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 236., 2108. és 2223. pontokban Gulyás József és Béki Gabriella javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 117 igen, 185 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2119/4., 2130/4. és 2138/4. pontokban Hargitai János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen, 186 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2143/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 186 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2154/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen, 192 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2170. pontban Göndör István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 198 igen, 101 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A 2172/2. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen, 180 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2179. pontban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen, 182 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2185/2. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások, a 2186. pontban Gusztos Péter, a 2186/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások, a 2186/2. pontban Tóth Ferenc és Sági József alternatív javaslatot terjesztenek elő.
Most a 2185/2. pontról szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 116 igen, 189 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2186. pontban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 186 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.40)
Most a 2186/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen, 188 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2186/2. pontban Tóth Ferenc és Sági József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 185 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2187/2. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások, a 2187/3. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most a 2187/2. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 116 igen szavazattal, 186 ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2187/3. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 116 igen, 186 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2188/1. és 2208/1. pontokban Gusztos Péter és Tatai-Tóth András, a 2188. és 2208. pontokban Gusztos Péter alternatív javaslatot terjeszt elő. Most a 2188/1. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 278 ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2188. és 2208. pontokban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 24 igen szavazattal, 271 ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2190/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások, a 267. és 2189. pontokban Gulyás József alternatív javaslatot terjeszt elő. Most a 2190/1. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen, 189 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 257. és a 2189. pontokban Gulyás József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen, 280 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2190/2. pontban Farkas Imre és Tatai-Tóth András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 284 igen, 14 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
A 2190/3. és 2192/2. pontokban Pánczél Károly, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 118 igen, 181 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2191/1. pontban Pósán László és Révész Máriusz, a 2192/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások, a 255. és 2192. pontokban Gulyás József alternatív javaslatot terjeszt elő. Most a 2191/1. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 189 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2192/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen, 187 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 255. és 2192. pontokban Gulyás József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 95 igen, 203 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2193/1. pontban Révész Máriusz, Pánczél Károly és mások, a 258. és 2195. pontban Gulyás József és Wekler Ferenc, a 2194. pontban Tatai-Tóth András, Szabó Zoltán és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most a 2193/1. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 187 ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 258. és 2195. pontokban Gulyás József és Wekler Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen, 187 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2194. pontban Tatai-Tóth András, Szabó Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 298 igen szavazattal, 2 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 2197/1. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 186 ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2197/2. pontban Pánczél Károly, Révész Máriusz és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 188 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2197/3. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen, 190 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2199. pontban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen, 273 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2205/1. és 2286/1. pontokban Tatai-Tóth András, Szabó Zoltán és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 32 igen, 267 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2216. pontban Bőhm András javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen, 275 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2232. pontban Márton Attila és Kocsis Róbert, valamint a 2232/1. pontban Latorcai János azonos szövegű, továbbá a 2232/2. pontban Márton Attila és Kocsis Róbert alternatív javaslatot terjeszt elő. Most a 2232. és 2232/1. pontokról döntünk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen, 190 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(18.50)
A 2232/2. pontban Márton Attila és Kocsis Róbert javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2233. pontban Nógrádi László, a 2232/3. pontban Latorcai János azonos szövegű javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2249. pontban Farkas Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2251. pontban Farkas Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 11 igen szavazattal, 286 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2252. pontban szintén Farkas Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 280 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 278/1., 371/14. és 2255/1. pontokban Latorcai János javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2274. pontban Farkas Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2276. pontban Nógrádi László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 106 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2279. pontban Farkas Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2287/1. pontban Gusztos Péter és Tatai-Tóth András javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 299 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
A 2288/2. pontban Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és mások, a 2288/1. pontban Gusztos Péter alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most a 2288/2. pontról döntünk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a 2288/1. pontban Gusztos Péter javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 194 igen szavazattal, 108 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 2289. pontban Gulyás József javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 288 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A 2293/1. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2296/2. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások, a 2296/1. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások alternatív javaslatot terjesztenek elő. Most a 2296/2. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2296/1. pontban Pokorni Zoltán, Pánczél Károly és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2302. és 2303. pontokban Bernáth Ildikó, Varga Mihály és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2310. pontban Imre Zsolt, Soltész Miklós és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2311. és 2320. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2312., 2313. és 2319. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2314. és 2323. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2315. és 2322. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2316. és 2331. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2317. és 2328. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2318. és 2324. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 106 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2329. és 2330. pontokban Selmeczi Gabriella, Bartha László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
(19.00)
A 2332/1. pontban az önkormányzati bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 106 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 2333. és 2334. pontokban Godó Lajos, Herbály Imre és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2335. pontban Godó Lajos, Herbály Imre és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 184 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 2336. pontban Wekler Ferenc javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 288 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
A 2337. pontban Farkas Sándor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen szavazattal, 181 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalt áttekintve megállapítottuk, hogy két módosító javaslatról korábban nem döntött az Országgyűlés, most erről határozunk.
Az 547. és 1989. pontokban Birkás Tivadar és Szakács Imre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 974., 1184. és 1675. pontokban Bebes István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 107 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Jelzést nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Most a főszámok kiszámítása következik. Ezt követően mintegy fél óra múlva tájékoztatjuk a költségvetési bizottság tagjait, hogy mikor és hol kerül sor az ülésre. Tehát fél óra múlva a költségvetési bizottság tagjai kapnak arról tájékoztatást, hogy a bizottsági ülés mikor és hol lesz megtartva. A bizottság - ülését követően - benyújtja a módosító javaslatát a főösszegekre, amelyről az Országgyűlés még a mai napon határozni fog. Kérem ezért a frakciókat, hogy őrizzék meg a Ház határozatképességét.
Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti előterjesztések általános vitájával folytatjuk a munkánkat, két perc technikai szünetet követően. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet.)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/12723. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/12723/2-3. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés