NÉMETH ZSOLT (független): Miért nem bírjuk a politikusokat? - kaptuk meg mindannyian tegnap ezt a könyvet, amit a kezemben tartok. (Felmutatja.)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből olvasnék fel néhány sort. “Minden ellenkező látszat ellenére ugyanis az Országgyűlésben komoly munka folyik. Éppen ezért az Isten óvjon valamennyiünket attól, hogy például a bányatörvény vitájába beleszóljon, mondjuk, egy irodalomtörténész, egy katona vagy egy hosszútávfutó. Sokkal hasznosabb, ha ők ezalatt a választókörzetüket járják, vagy a kulturális bizottságban az írók támogatásáról, a honvédelmi bizottságban a honvédelem kérdéseiről, esetleg a sportbizottságban a hosszútávfutási törvényről vitatkoznak. Éppen elég, ha az az 5-6 ember hallgatja meg egymást, aki ért a bányászathoz. Ők lefolytatják a vitát, a többiekre csak akkor van szükség, amikor szavazni kell.ö

(21.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A könyv többi részét nem olvastam el, de ez a tétele egészen biztosan nem igaz, mert az állítással szemben én azt mondom, Isten óvjon bennünket attól, hogy a bányatörvényt csupán a bányászokra bízzuk. Én magam nagyon tisztelem a bányászatot is, a bányászokat is, és ennek egy peremterületét, a bányamérést valamennyire talán ismerem is, azonban mivel nem nyomaszt a bányaművelés magas tudománya, ezért aztán olyan mondatra is ragadtathatom magam, hogy valóban ki kell-e bányásznunk azt, amit a bányász technológiailag ki tud bányászni, illetve amit a közgazdász gazdaságosság szempontjából kibányászhatónak vél. Azt hiszem, nem. Erről váltottunk szót az előbbiekben.

Az előttünk lévő törvényjavaslat három célja közül én magam a bányatelekkel fedett ingatlanokon az ingatlantulajdonosok jogait érintő garanciális szabályokkal kívánnék foglalkozni, de egy kicsit kiterjesztve, nemcsak a tulajdonosokkal, hanem a tágabb közösség érdekével is. A bányatörvény alaptétele, hogy az ásványi nyersanyagok természetes állapotukban az állam tulajdonában állnak. Közérdek, hogy az állam rendelkezzen a tulajdon felett, ezért korlátozza a magánérdeket. Akkor is korlátozza, ha az ásványi nyersanyag kőolaj, akkor is, ha földgáz, akkor is, ha szénvagyon, valamiféle érc, de akkor is, ha csupán kavics. Ha technológiailag, ha az eljárás jogi rendje miatt helyes is, hogy ezek egy törvényben kerülnek szabályozásra, a fajlagos értékük miatt ez nem helyes. Úgy vélem, hogy a különféle ásványi anyagoknál más és más lehet a megjelenített közérdek.

Itt kell feltennünk azt a kérdést, vajon magyar nemzeti érdeket szolgál-e, ha például a kavicsvagyont korlátok nélkül kitermeljük. Szerintem nem. Azért nem, mert nem a magyar gazdaságnak van rá szüksége - persze egy kicsit sarkítva -, hanem, mondjuk, az osztrákénak. Ha valaki végignézi Nyugat-Magyarországot, akkor azt látja, hogy hosszú tömött sorokban mennek át a kavicsszállító kamionok a kifejezetten erre a célra épített zöldhatáron, majd ott gondosan ledepózzák a kavicsot, mivel náluk szigorúbb környezetvédelmi szabályok miatt ezt a bányászatot eléggé megnehezítik. Aztán tájsebek sora fogad bennünket. Ha valaki a Rába mellett a főúton autóval közlekedik, akkor azt látja, hogy a rekultivált területek elvágják a tájat, jó esetben amúgy mérnökösen, négyszög alakú depókkal próbálják körülvenni a bányatavakat. Szörnyű látvány!

S kiszámolta-e valaki, hogy a befolyt bányajáradékok, a befolyt adók fedezik-e az utakban okozott hatalmas károkat? Ezt az egyenleget megvonta-e valaki? Ebben sem vagyok biztos.

Szerintem az is elég indok lenne arra, hogy ne nyissunk például kavicsbányát, ha a tulajdonos nem akarja. Mert van, amikor a tulajdonos nem akarja. De miért nem akarja? Azért, mert azt mondja, hogy ott van az ő jó minőségű földje, valamint olyan az érzelmi töltése, hogy már az apja meg a nagyapja is ott művelte a földjét; vagy ott horgászik évtizedek óta. Nos, a kavicsvagyonnál még az ilyen érzelmileg túlfűtött és nevetségesnek tűnő indok is elég kellene legyen arra, hogy ne adjunk engedélyt kavicsbányászatra.

De ha az egyéni érdek sérül is, vagy nem kellően érvényesül, a tágabb közösség érdekét akkor is jobban figyelembe kellene venni. Ebben a törvényjavaslatban erre vannak jelek, de úgy vélem, inkább csak az Alkotmánybíróság elvárásainak akart megfelelni a jogszabályt összeállító, mert például ha azt mondta, hogy semmiféle határidőt nem állapít meg X helyen, akkor megállapít jó nagyot, öt évet, amely aztán még hosszabbítható is.

De kiterjesztve a tágabb érdekre, hadd hozzak fel egy konkrét akut példát Nyugat-Magyarországról, ez pedig az elég hírhedtté vált lignitügy, amelyben megnyilatkoztak politikusok is. Megyei, országgyűlési képviselők, államtitkárok, miniszterek biztosítottak tízezreket - a tüntetéseken megjelenő tízezreket vagy az aláírásukkal tiltakozó tízezreket -, hogy nem lesz lignitbánya. Sőt, pénzt is ígértek a megoldás segítésére oly módon, hogy a helyi területrendezési tervekbe kerüljön be egy passzus, amely úgy szól, hogy “község területén bánya csak akkor nyitható, illetve üzemeltethető, ha a szabályozási terv tartalmaz bányászatra szánt területet; ennek hiányában a bányatelek-alakítás és az ezeket előkészítő munkák nem engedélyezhetőkö. Miniszterelnöki ígéretre került pénz a rendezési tervekre, amelyeket aztán el is készítettek.

Ezzel szemben azt olvassuk az itt megjelent törvényben - pont az ellenkezőjét -: “A területrendezési tervek, illetőleg a településrendezési eszközök kidolgozásánál a bányafelügyelet megkeresésével figyelembe kell venni a nyilvántartott ásványi nyersanyagvagyont tartalmazó területeket. A bányafelügyelet javaslatára a megállapított bányatelek területén a szabályozási tervekben területfelhasználási, illetőleg építési korlátozásokat lehet életbe léptetniö. Tehát azt várták Nyugat-Magyarországon, hogy a következő bányatörvény módosítása megnehezíti vagy lehetetlenné teszi lignitbánya nyitását, és most csalódtak. Úgy látszik, a megoldás még várat magára.

Hadd mondjak egy ellenkező példát is arra, hogy nem mindenhol sikerült a tulajdon védelmét biztosítani, hiszen olyan is akad, hogy a tulajdonos szeretné, ha a bányatelekkel érintett területen bányásznának. Szeretné, de hát nem tudja, hogy mikor kerül sorra. Ezért aztán a záró rendelkezések között van egy nagyon helyes passzus is, amely azt írja, hogy két éven belül köteles a bányatelek még igénybe nem vett részére vonatkozó ütemtervet elkészíteni a bányavállalkozó és azt a felügyeletnek megküldeni. De arról már nem rendelkezik a törvény, hogy mi van akkor, ha a bányatelken azt jelölik meg, hogy a bányászat negyven, ötven, hatvan év múlva fog sorra kerülni. Itt bizony sérül a tulajdonos érdeke, mégpedig azért, mert - engedjék meg, hogy ezt mondjam - a bányatelekké nyilvánítással rátalpal egy hatalmas területre a bányavállalkozó, és lehetetlenné teszi, mondjuk, a szomszédos bányavállalkozónak, hogy ő ott bányát nyisson. A tulajdonos ebben az esetben sem rendelkezhet szabadon a tulajdonával, mert a bányatelek bejegyzése korlátozza a jogait.

Hadd jegyezzem meg azt is, hogy a törvény néhány passzusánál hiába keressük a rendelkezéseket az indoklásban. Az indoklás például szól arról, hogy a civil szervezetek és önkormányzatok milyen módon szólhatnak bele a bányatelek-alakítás előtti folyamatba, ugyanakkor a törvényhelyen, magában a normaszövegben ennek semmiféle szabályozottsága nincs.

Mindent egybevetve: a jelenlegi formájában nem tartom alkalmasnak ezt a törvényt elfogadásra, annak ellenére, hogy kísérletet tesz arra, hogy az Alkotmánybíróság által nehezményezett részekre valamiféle megoldást nyújtson. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu