DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Csak egy kérdést szeretnék Szabó Zoltánnak feltenni, mert itt hihetetlen bravúrosan mennek a különböző hivatkozások. Egy alkotmánybírósági döntésből idézett, amely szerint - ha jól emlékszem, mert nem találtam meg hirtelen - meg kell semmisíteni az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket. Hogy egyértelmű legyen, az 52/2003. számú döntésből idézett? (Dr. Szabó Zoltán: Igen.) Így van. Itt lehet játszani. Az 52/2003. számú alkotmánybírósági határozat 2003. november 11-én született. Akkor még hatályban volt a Csehák-féle egészségügyi törvény, mert azt a 63/2003. számú határozatával szüntette meg december 15-én. Tehát nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság akkor, amikor erről döntött - s ami az első ilyen jellegű döntése volt -, még egyértelműen a Csehák-féle kórháztörvényre utalt. Szerintem jó, ha ezt tisztázzuk.
Mint ahogy azt is tisztázzuk, egyértelműen kimondta - ez a héten már szóba került -, hogy a status quót nem érinti. Itt tulajdonképpen a jövőt illetően döntünk a népszavazással kapcsolatosan, hogy az önkormányzat mint felelős jogosult-e arra, hogy azt a 120-125 magánorvosi vagy családorvosi praxist, ami nincs betöltve, vállalkozói formában betöltheti vagy sem. A mi megítélésünk az, hogy eredményes népszavazás esetén nem. Az a magánszolgáltató, aki bárhol, ahol hiány van ebben, műveseszolgálatot akar létesíteni, a jövőben kaphat-e OEP-finanszírozást vagy sem? A mi megítélésünk és jogászaink véleménye szerint nem kaphat. Erről szól a vita.
Ezért mondjuk azt változatlanul, hogy nemmel szavazzunk, és alkossunk törvényt a kérdéssel kapcsolatban.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés