DR. GÓGL ÁRPÁD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (Folyamatos zaj, közbeszólások a Fidesz és az MSZP képviselői között. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy egy olyan kérdésről van szó, a betegségről, amihez, Deák Ferenc óta tudjuk, a legtöbben értenek az országban - akkor még a futball nem volt kérdés. Ma a kormány nevében két hozzászólást hallottunk, és a legnagyobb kormányzó párt részéről hallottunk egy hozzászólást. Szeretnék egy picit reagálni rá, mert a miniszterelnök úr azt említette, hogy sokat fizetünk az egészségügyre. Szeretném elmondani, hogy egyre kevesebbet, mert ezelőtt három éve még a GDP 5,1 százalékát, ma pedig 0,6 tizeddel kevesebbet, csak 4,5-et, a közpénzekből.

Azt is említette a miniszterelnök úr, hogy a kérdés, és ő végig erre válaszolt, a szolgáltatás privatizációja - kérem, a népszavazás kérdése nem a szolgáltatásokról szól, hanem a szolgáltatást lehetővé tevő infrastruktúráról. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Erről egy szó nincs benne!)

Azt is említette, hogy nem privatizációellenes az MSZP. A praxistörvényt két párt nem szavazta meg, ami most egyébként mint sikertörténet fut a retorikában. (Kuncze Gábor: Ezt még senki nem mondta rá! - Göndör István: Még messze van a sikertörténettől! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Ezt a praxistörvényt az MSZP és az SZDSZ nem szavazta meg. A tőkebevonásnak nem ellenfele a Fidesz Polgári Szövetség, hiszen közhasznú társaságként és közalapítványként el tudta ezt képzelni. Van strukturális hiba - teljesen egyetértek a miniszterelnök úrral, mert a magyar egészségügyben van strukturális hiba.

(11.00)

Azt hiszem, kétségtelen: ma Magyarországon a közszolgáltatások igénybevételénél minden 100 forintból 25-öt a lakosságnak kell fizetnie. Erről szól, amit elmondott a miniszterelnök úr.

Miniszter úr említette a 10:4-es és a 10:3-as arányt egy döntésnél. Én szeretném elmondani, hogy a népszavazást kezdeményező, ma Magyarországon részvételi demokráciaként működő rendszerben 10 állampolgárból közel 5 nem ezt a kormányt akarta. Tehát megfontolandó, ha 10:4 és 10:3 ilyen jogosítványokat és kérdőjeleket ad (Kuncze Gábor és dr. Vojnik Mária: Összesen van 10!), akkor mit ad 10-ből 5 szavazat. Én azt hiszem, akkor közelítjük meg jól ezt a kérdést, ha az egészségügyi szolgálatot közérdeknek tekintjük, és így közmegegyezésre törekszünk.

Arról szól a kérdés, hogy üzleti típusú egészségügyet vagy szolidaritáselvű egészségügyet akarunk. (Dr. Vojnik Mária: Nem erről szól a kérdés, az a baj! - Kuncze Gábor: Erről nem szól!) A magunk részéről azt gondoljuk, hogy a szolidaritáselvű rendszer az, ami mellett a szövetségünk kiáll. Maga a kérdés és a kérdésfeltevés, annak a talpon maradása - most azt kell mondjam, hogy idézni fogom az Alkotmánybíróságot -, ami itt folyt, azzal a döntéssel és indoklással, az a jogállamiság megcsúfolása. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Taps az ellenzéki oldalon.)

Mit ír az Alkotmánybíróság döntése? Miért kell fenntartani a kérdést? Most szó szerint idézem: “Mivel nincs akadálya annak, hogy az Országgyűlés a rendelkezésével azonos tartalmú olyan új törvényt fogadjon el, amelyet a népszavazás kezdeményezői el akarnak kerülni, ilyen körülmények között változatlanul jelentősége van annak, hogy egy olyan népszavazás lebonyolításra kerüljön, amelynek sikeressége esetén a népszuverenitás közvetlen gyakorlása szabja meg az adott kérdésben a jogalkotás alapját.ö Világos, képviselőtársaim? Ezért tartotta az Alkotmánybíróság napirenden a kérdést.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az a különvélemény, amire hivatkoznak, ugyanennek az oldalnak az alján, Bihari Mihály és a hozzá csatlakozó Bagi István a következőt mondja: a határozat rendelkező részével, amely az Országgyűlés X. számú határozatát helyben hagyja, egyetértek. Világos, képviselőtársaim? Bihari úr egyetért. Egyet tesz hozzá: nem értek egyet a határozat indoklásával; nem a határozattal, a határozat indoklásával. Kedves képviselőtársaim, ezt tessék elolvasni! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Taps az ellenzéki oldalon.)

Szeretnék még egyet felolvasni, ami kicsit hosszabb. Itt mivel riogat a kormánypárt minden megszólalója, teátrálisan vagy kevésbé teátrálisan, nagy hatásszünettel vagy kevesebb hatásszünettel? Az egyik kifogástevő, azaz fellebbező kifogásolja a “maradjonö szó használatát a kérdésben, mondván, hogy az eredményes népszavazás megfosztaná az önkormányzatokat - kedves Burány képviselő úr, most tessék nagyon figyelni - a közszolgáltató intézmények, kórházak feletti rendelkezéstől az Alkotmánybíróság szerint. Tetszik tudni? Az Alkotmánybíróság szerint. A feltett kérdés nem utal arra, hogy az eredményes népszavazás esetén a már létrejött status quót - és tételes felsorolás, a praxisprivatizációk, magánklinikák s a többi - is meg kellene változtatni.

Miről beszélünk, kedves képviselőtársaim?! (Balla György: Így van! - Taps az ellenzéki oldalon.)

Ezek után, azt gondolom, rátérhetünk az érdemi kérdésre, az üzlet vagy szolidaritás kérdésére. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Értetted? Írd föl, mert elfelejted!) Nagyon szívesen odaadom majd írásban is. Azt hiszem, világos, és itt már nincs nagy ellentmondás bizonyos egészségügyi értékrendet képviselők és közöttünk. Valahol az a filozófia, amire föl lehet építeni és amire fölépült egy szociáldemokrata elvű... - legyen mindenki számára világos: az európai rendszert a szociáldemokrata mozgalom kezdeményezte még a 19. században. Pénztárládákat hozott létre, társpénztárakat hozott létre, és ebből létrejött egy szolidaritáselvű rendszer. Ennek az alapja az volt, hogy a dolgoknak ára, az életnek értéke van. Ezt Kant mondta annak idején. A kommentárban hozzátehető, hogy a dolgokat a piacon meg lehet venni, alkudni lehet rá, az élet értékét meg kell őrizni. Itt, azt hiszem, nincs különbség köztünk, az élet és az egészség értékvédelme az, amire az egészség, az egészségügyi rendszer felhasználható.

Az egészségügyi rendszer éppen ezért nem piac, nem üzlet, az egy szolgálat. Azzal a szolgálattal őrizzük meg azt az értéket, aminek a halmaza egy nemzeti kincs. Ebből természetesen érték lesz, mert az egészséges ember hosszabb ideig, intenzívebben tud értéket teremteni, és ez az érték megjelenik a társadalomban. Erre az elvre épült a szolidaritás; a szolidaritás, ami a méltányosság és az egyenlő hozzáférés mindenkire vonatkozó elve, és ez az elv megkérdőjelezhetetlen. Ez az, ami az igazságos hozzáférést is tartalmazza.

Éppen ezért világos egy igenleges népszavazás esetén, hogy át kell gondolni azt a rendszert, ami működik ma Magyarországon, és aminek a jogszabályi rendszere eléggé tisztázott alapjaiban. Mit kell tisztáznunk? Azt kell tisztáznunk, hogy mi a konkrét tartalma az igazságosnak. Azt kell tisztáznunk, hogy milyen hozzájárulási rendszert kell kifejleszteni, természetesen az adópolitikával összhangban, ahhoz, hogy az egészségügyi rendszerben biztosítható legyen a szolidaritás elve. Mert ma teoretikusan létezik, de a rendszer aszimmetriái miatt nem működik.

Nyilvánvalóan azt is el kell dönteni, hogy milyen GDP-hányad, vagy ha más paramétert akarnak meghatározni, mit kell a kielégítő egyensúlyi helyzethez ráfordítani azért, hogy az ellátottak - mert hiszen a betegekért működik, az állampolgárokért működik ez a rendszer - és az ellátók szempontjából is az egyensúly megteremthető legyen. Azt is át kell gondolni, hogy milyen finanszírozási rendszer legyen, hogy az egészségi állapotunk és az ellátórendszer kapcsolatában az optimalizálás megvalósulhasson. Ebben a regionalitás egy lehetőség. Azt is világossá kell tenni, hogy milyen egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozzon a méltányossági elv, és azt hogyan gyakoroljuk. Azt is ki kell munkálni, mekkora az a kockázatközösség, ami optimálisan szétbontható ebben a nagy rendszerben.

Tehát vannak olyan kérdések, amiket meg kell oldanunk. Az a kérdés, amit végül is a Munkáspárt megfogalmazott és az Alkotmánybírságon keresztül kiírásra került, az egy részvételi demokráciában természetes. Azt is gondolom, ha ezt az állampolgárok eldöntötték, döntésüket a kormánynak kezelni kell. Kezelni kell azt a kérdést, amit tudunk, hogy “Egyetért-e ön azzal…ö, és így tovább. Remélem, az is világos mindenki számára, hogy az önkormányzatok nem állami tulajdonosok, hanem köztulajdonosok.

Azt gondolom, most már természetes, hogy lehetett volna ezt a kérdést másként is föltenni, hiszen ha a választás az üzleti típusú ellátórendszer és a szolidaritáselvű rendszer között van, akkor megkérdezhettük volna azt is az állampolgártól, hogy hozzájárul-e, hogy az ön pénzéből megépített és berendezett kórházakat, egészségügyi intézményeket eladják. Ezt az intézményrendszert valahol nagyapáink - amit aztán ténylegesen államosítottak -, apáink és magunk építettük föl. Megkérdezhettük volna azt is, hogy támogatja-e, hogy a kormány felelőssége megmaradjon az egészségügyi ellátásért.

(11.10)

Azt is megkérdezhettük volna az állampolgártól, hogy az ön anyagi helyzete megengedi-e, hogy az ellátásért többet fizessen. Hiszen az a réteg, amely igénybe veszi az egészségügyet, a nyugdíjas réteg, amely létrehozta ezt a rendszert, amelynek a korábbi jövedelméből nem képeztek tőkét, nem képeztek tartalékot, úgyhogy a mostani hozzájárulás abból az 50 ezer forintos átlagnyugdíjból történik, ami rendelkezésére áll egy nyugdíjasnak. (Dr. Vojnik Mária: De ezt ki veszélyezteti?) De fizet érte, mert ha jól olvastam a mai újságban, akkor január 1-jétől a gyógyszerek árai 7 százalékkal növekednek, és mivel a gyógyszerkassza érdemben nem változik, ez azt jelenti, hogy annak a nyugdíjasnak a hozzájárulása még megnő az egészségügyi ellátórendszerhez, mert az egészségügyi ellátás finanszírozásának a gyógyszer-finanszírozás is része, kedves Vojnik államtitkár asszony. (Dr. Vojnik Mária: Vissza a kérdéshez!)

Az egészségügy mint szolgálat, azt gondolom, a szolgálat jellege mellett tartalmaz piaci elemeket is; igen, tartalmaz a szolgáltatás, és versenyeztethető a szolgáltatás. Egy adott állami, önkormányzati és közösségi tulajdon mellett létező rendszerben ez természetes és kívánatos is. De egy dolog nem változhat, a szolidaritás elve az ellátás szerkezetében és a csaknem tisztán állami felelősség a közegészségügy területén. Azt gondolom, hogy az alapellátásban a szolidaritás rendszerének megtartása szabályozott. És itt egyetértek Gyurcsány miniszterelnök úrral, és szeretném felhívni a figyelmét, hogy a '94-es Fidesz-program mottója volt az, hogy a szabályozott rendszerek energiafogyasztása a legkisebb.

Tehát egy rendszer szabályozottságára szükség van. Ezt a szabályozottságot illeszteni kell és szerkezetileg is egyeztetni kell most már az európai rendszerrel, és az európai rendszerrel egyeztetett működési mód az, ami a szolidaritási elv felé halad. A hét végén volt a kamara közgyűlése, jelen volt a német és az osztrák kamara elnöke, mindketten azt fejtették ki, hogy elüzletiesedés a legnagyobb veszélye a rendezett rendszernek. A másik elem az alapellátáson, a védőnőszolgálaton túl a sürgősségi hálózat kimunkálása, a költséghatékony betegutak tisztázása, a sürgősségi központok létrehozása. Nyilván ez az, amivel - az emberek biztonságérzetével, annak növekedésével - egy politikai stabilizációt is el lehet érni.

De kérem, hol sérül a szolidaritás elve, vagy hol erősödik? Azt gondolom, amikor a mi periódusunk több elemét idézték, nem idézték azt, hogy Rakamazon, Zsadányban, Vámosmikolán, Mórahalmon, Rétságon, Pannonhalmán, Bükön, Biharkeresztesen, Budapesten a II. kerületben mentőállomások épültek, és megnyitottuk. Nem említették, hogy Debrecenben, Szegeden, Miskolcon és Pécsett légimentő-bázis alakult. Nem említették, hogy csak '99-ben 19 százalékkal nőtt az orvos-mentőtiszti óraszám. (Göndör István: Meg 200 százalékkal a bérek.) Kérem, így is lehet; vagy úgy is lehet ezt tenni, hogy nem fejlesztjük azt a 200 háziorvosi szolgálati helyet, amiről szó volt, megállt gyakorlatilag a mentőszolgálati rendszer fejlesztése. Azt kell mondjam, hogy a jövő évi költségvetés sem biztató ez ügyben.

Pedig világos, itt idézték már az alkotmányt; azt az alkotmányt, amely meghatározza a kormány feladatát, hiszen a szerkezet és finanszírozás kormánykötelezettség. Az alapvető jogok pedig világosan adottak, hiszen az emberi méltósághoz és az élethez való jog az, amit biztosítani kell ennek a rendszernek. Igen, ezt a rendszert működteti a kormányzat az önkormányzatokon keresztül. Az önkormányzati törvénynek pedig van egy nagyon érdekes szakasza. Így szól: “A kötelezően ellátandó önkormányzati feladathoz - ugye, idetartozik az egészségügy - az Országgyűlés biztosítja az ellátásokhoz szükséges anyagi feltételeket, és ezt eldönti a költségvetésben.ö

Kérem, tegnap a főszámokat rögzítették. Úgy érzik önök, hogy ez a költségvetés eleget tesz az önkormányzati feladatok teljesítésének? Azt hiszem, nem. Mert ha csak egy fő elemet mondok, hiszen a bér körülbelül 60 százaléka az egészségügyi ellátásnak, ott tételesen ráterhelik az egészségügyre azt a másfél százalékot, amit az önkormányzatoknak, a forráshiányos önkormányzatoknak biztosítani kellene. Mit nem teljesít még az egészségügy területén az a költségvetés, amin keresztül a kormánynak ezt teljesíteni kell? A fejlesztések 20 milliója eltűnt, a Vöröskereszt költsége vitatottan alacsony, a véradók költségvetése csökken, a segítő szolgálatok, alapítványok, például a Gézengúz Alapítvány támogatottsága az alapköltségvetésben csökkent, sőt megszűnt. (Keller László: Ez egyszerűen hazugság!)

Azt gondolom, hogy ezt a beteg egészségügyet, a mai helyzetet egy igenes népszavazás esetén egy dolog követheti; a politikai elit 15 éves mulasztása, amit korrigálni kell. Tizenöt éve nem rendeztük az egészségügyet, csupán azt határoztuk meg, hogy elkülönítettük az egészségpénztárat a nyugdíjpénztártól, járulékalapúvá tettük, majd a járulékhányadot megszüntettük, a kasszák közötti átutalást a Bokros-csomag idején. Változatlanul igaz a három kérdés, és erre akarnak választ kapni az állampolgárok: megmarad-e a kormányzati felelősség, övék marad-e az infrastruktúra, és kell-e majd nekik fizetni vagy sem?

Visszaállamosításról nincs szó. Az a kérésem, hogy az idézett alkotmánybírósági szakaszokat olvassák el még egyszer, és eszerint döntsenek.

Még egy dolgot szeretnék tenni. Átadom, itt van miniszterelnök úr, azt a jegyzőkönyvmásolatot, ami az első valódi államosításról szól, amit Gerő Ernő jegyez. (Taps a Fidesz soraiban.) Ez egy bizalmas anyag, 1950. szeptember 14-én, ebben tételesen meg lehet találni azt, hogy mely közösségi és biztosítási ingatlanokat, kórházakat államosítottak, sajátítottak ki, és mi volt annak a technikája. Nem lenne jó, ha ezt követnénk, hanem az lenne a jó, ha megmaradna a köztulajdon a mi érdekünkben, és közmegegyezéssel működtetnénk. Mert azt gondolom, ez a feladatunk nekünk, a kormánynak és az ellenzéknek egyaránt. (Göndör István: Most akarunk, vagy nem akarunk?)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu