DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, sok mindenről szó esett ma itt a vita kapcsán. Szó esett alkotmánybírósági határozatról, amit mindenki szája íze szerint idézett, és egy zárójelbe tett stb.-s felsorolást tételes felsorolásnak nevezett, és erre hivatkozva próbálta bebizonyítani az igazát.

Szó esett arról is, hogy fontos-e a népszavazás intézménye. Szeretném mondani, a Szocialista Párt, a szocialista frakció természetesen úgy gondolja, hogy a népszavazás a magyar alkotmányos rend egyik legfontosabb intézménye. De a népszavazással soha nem szabad visszaélni. Nem szabad olyan zavaros kérdéseket feltenni, aminek az emberek nem tudják a következményét. Nekünk, parlamenti képviselőknek itt, ezen a vitanapon is meg egyébként az elmúlt hetekben-hónapokban is az lett volna a dolgunk elsősorban, hogy pontosan felhívjuk a figyelmüket arra, az igen válasznak mi a következménye, és mi a nem válasz következménye. De sajnos az történt, hogy amikor a miniszter úr elmondta, hogy egy igen válasznak mi a következménye, akkor a Fidesz azonnal büntető feljelentést akart ellene tenni (Dr. Répássy Róbert: Mert hazudott, azért!), mert szerinte nincs joga a miniszternek elmondani, hogy mi lesz az igen következménye. (Dr. Répássy Róbert: Hazudni nincs joga!) Tehát sok mindenről szó esett itt.

Nem esett elégszer szó arról, hogy ez ügydöntő népszavazás. Itt utólag sumákolni, utólag megváltoztatni azt a végeredményt, amit a népszavazás hoz, nincs jogunk, se a kormánynak, se nekünk nincsen jogunk, el kell fogadni azt. Ez sokkal jelentősebbé teszi azt, hogy igenis kellő információk birtokában kell az embereknek ebben az ügyben szavazni.

Szeretném mondani, hogy ennek a legjellemzőbb példája, hogy még ma is, itt a parlamentben is sokan beszéltek a kórház-privatizációs népszavazásról, amikor mi, valamennyien pontosan tudjuk, hogy nem erről van szó, hanem sokkal szélesebb körről, az egész egészségügyi közszolgáltató intézményrendszerről van szó, ennek a jövőjéről van szó, és arról van szó, hogy ezt hogyan tudjuk továbbfejleszteni.

Azt gondolom, hogy talán arról kellett volna beszélnünk többet, hogyan lesz jobb az embereknek, az orvosoknak, a betegeknek, azoknak az egészségeseknek, akik majd még esetleg betegek lesznek. Azt gondolom, erről kellett volna beszélnünk. Azt gondoljuk, hogy ezt csak úgy lehet, hogy ami ma jó az egészségügyben, azt mind megőrizzük, és ami ma rossz, arról próbálunk közösen egy jobb, új javaslatot tenni. Ehhez pedig szerintünk az kell, hogy most erre a rosszul feltett kérdésre nemmel kell válaszolni.

És igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy nekünk, a kormánynak, valamennyi parlamenti pártnak van egy olyan közös felelőssége, hogy minél gyorsabban a népszavazás után megalkossuk azokat a hiányzó elemeit az egészségügynek, ami valóban a betegek számára is egy jobb szolgáltatást nyújtó, az ő igényeiket is kielégítő egészségügyet fog eredményezni. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu