DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Czinege képviselőtársam gondolatmenetét folytatnám azzal, hogy az a célunk, hogy az egészségügy olyan irányba fejlődjön, hogy a járóbeteg-ellátás legyen minél definitívebb, illetve az egész gyógyítás minél alacsonyabb fokon legyen optimális és hatékony. Tehát elképzelhetőnek tartom, hogy a jelenlegi állapot egy idő után felesleges ágyakat, és ezzel együtt esetlegesen felesleges épületeket is szülni fog.
Nyilván mindannyian más kórházakat ismerünk, az én ismereteim szerint vannak olyan kórházak, több olyan kórházat is ismerek, ahol a kórház közvetlen épületegyüttesén kívül is a kórházhoz tartoznak bizonyos egységek, ahol működnek bizonyos kórházhoz tartozó tevékenységek.
Horváth képviselőtársamnak is szeretnék válaszolni: a közeljövőben fölmerülhet annak a lehetősége, hogy a kórház hatékonyabb, gazdaságosabb, optimálisabb működése érdekében esetleg az önkormányzat a kórházzal egyetértésben úgy dönthet, hogy ezeket a külső épületeket eladja, és ezzel javítaná a kórház lehetőségeit, esetleg új műszerekkel vagy felújítások egyéb formájával. De ha ez a kérdés, ami most vasárnap elénk kerül, ilyetén módon az igen szavazatokkal esetleg megköti az önkormányzatok kezét, és akkor bizony nagyon-nagyon nehéz helyzetbe hozza őket. Fölösleges, lerobbant, 110 éves vagy még annál is idősebb, és azóta sem igazán rendbe hozott épületek maradnak az önkormányzatok, illetve a kórházak nyakán.
Azt gondolom, ez semmiképpen sem válik a betegellátás javára, ezért még én is még egyszer a Szabad Demokraták Szövetségének az álláspontját szeretném innen is közvetíteni, és azt mondani, hogy arra a kérdésre: egyetért-e ön azzal, hogy maradjanak önkormányzati vagy állami kézben a közszolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmények, kérjük a szavazóinkat, hogy nemmel szavazzanak. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés