DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék Kóródi képviselő asszony felszólalására reagálni, s egyúttal a Répássy, illetve Csapody képviselő urak által mondottakra is.
Az országgyűlési határozat tervezete valóban azt mondja, hogy felkéri a kormányt, hogy alkossa meg a nemzetpolgárság intézményét, és ez a felkérés nem értelmezhető másként, mint hogy a kormánynak meg kell vizsgálnia ezt a kérdést, és a kormány - természetesen alkotmányos jogait gyakorolva, bennmaradva az alkotmány keretei között - eldönti, hogy a megalkotás során törvényt kezdeményez-e az Országgyűlésnél, ha olyan jellegű jogalkotási feladat adódik, rendeletet alkot arról, vagy egyéb más aktussal tesz eleget ennek a feladatának. Ezért Répássy képviselő úrnak az a megjegyzése, hogy alkotmányellenes volna ez a mondat, énszerintem nem helytálló.
A második kérdés: mit kell tennünk a népszavazás eredményét követően? Természetesen, ha a népszavazás eredménye igen, akkor nincs más mód, mint a népszavazásban feltett kérdésnek megfelelően kell módosítani az állampolgárságról szóló törvényt, és nincs lehetőség semmiféle kétharmados törvényhozási aktusra abban az értelemben, hogy majd lehet különbséget tenni, és lehet az intézményen változtatni. Ha a népszavazás igen, akkor a megalkotandó törvény azt kell hogy tartalmazza, ami a kérdésben szerepelt, különben diszkrimináció lép fel a népszavazási állampolgárság és a törvényi szabályozásban szereplő állampolgárság között. Így nem lehet jogokat mérlegelni, és különböző jogokat megadni.
A harmadik dolog: mit jelent a nemzetpolgárság kategóriája? Jelent-e ez jogi kategóriát? A nemzetpolgárság jogi kategóriaként nem jelent mást, mint azt, hogy jogi szabályozás tárgyává kívánják tenni ezt az intézményt, és ha a jogi szabályozás erre vonatkozóan a nemzethez tartozó, külföldön élő magyarok számára ad jogokat és kötelezettséget, akkor jogi szabályozásként jogintézménnyé válik. Ugyanez a helyzet jelenleg, a nemzetpolgár kifejezés helyett a státustörvényben foglaltak is azt tartalmazzák, hogy nemzethez tartozó, határon kívül élő magyar tulajdonképpen a státustörvény szerint kap jogosítványokat. Nyilván a státustörvényben foglaltakon érdemes gondolkodni, hiszen jelenleg Ausztriára nem terjed ki ennek a törvénynek a hatálya. Éppen ezért a módosítást ebben az értelemben a nemzetpolgárság intézményének megalkotása során korrigálni szükséges.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés