DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kékesi képviselő úr itt az imént krokodilkönnyeket hullatott a siklósi kórház sorsa fölött. Összesen csak annyit felejtett el elmondani (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem Kékesi, Kékkői.) Kékkői, bocsánat, Kékkői képviselő úr. Összesen csak azt felejtette el elmondani, hogy ezt a kórházzal egy fideszes vezetésű önkormányzat művelte. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez nem igaz, nem baj?)
Tisztelt Képviselő Úr! Ez a képmutatás, ez az álszentség jellemző az önök egész népszavazással kapcsolatos magatartására. (Dr. Répássy Róbert: Nyugodtan mondhatod tovább, csak ez hazugság!) Önök azt mondják, hogy a választók mondjanak igent, mert ez nekünk politikai hasznot jelent, aztán majd mi kitaláljuk, hogy mit is mondtak igazából a választók.
(14.50)
Önök minden ésszerű felvetést, ami arról szól, hogy mi lesz a következménye egy igen szavazásnak, elutasítanak, és azt sulykolják a választóknak, hogy ugyan, dehogy is, mert majd mi olyan törvényt alkotunk, hogy...
Tisztelt Képviselőtársaim! Két percük van, még mindig nem mondták meg, milyen törvényt alkotnak, amelyik garantálja, hogy az önkormányzatok ne tudják eladni a kórházaikat, milyen törvényt semmisítenek meg, vagy milyen törvényt alkotnak, olyat, hogy az kiállja az alkotmányosság próbáját is. Még mindig várunk rá.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés