DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Informatikusok körében van egy axióma, miszerint a számítógép azt csinálja, amire utasítod. Nem azt, amit szeretnél, hanem amire utasítod. Valahogy így van ez a kérdés a népszavazással is. Ha egyszer a nép igent mond egy kérdésre, akkor az Országgyűlésnek nem azt kell teljesítenie, amit a népszavazást kezdeményezők szerettek volna, hanem amit a papírra írtak. Mit írtak a papírra a kezdeményezők az Alkotmánybíróság szerint? Tessék figyelni, Gógl képviselő úr! Az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy azt írták a papírra, hogy az Országgyűlés iktassa ki azokat a rendelkezéseket, amelyek lehetővé tennék a kórházak, egészségügyi közszolgáltató intézmények állami, önkormányzati tulajdonból való kikerülését. Mi teszi ma lehetővé ezt? Mindenekelőtt az alkotmány, tisztelt képviselőtársaim, amely a tulajdonnal való szabad rendelkezést előírja. Most mondta Salamon képviselő úr, és teljesen egyetértek vele, erre nem kötelezheti népszavazás az Országgyűlést, így igaz. Tehát az önkormányzatok az alkotmány értelmében eladhatják a kórházaikat, legfeljebb aki megvásárolja, az majd szállodát rendez be bennük. (Selmeczi Gabriella: Nem, nem!)
Mi az, ami azt megakadályozza, hogy ha eladták a kórházat, akkor a vevő továbbra is kórházat működtessen benne? Tisztelt képviselőtársaim, ez bizony az egészségügyi intézmények finanszírozásáról szóló jogszabályok rendszere, amely azt írja elő, hogy tulajdonjogtól függetlenül a szolgáltatást az egészségbiztosító pénztárnak ugyanúgy kell finanszíroznia. Vagyis az Országgyűlésnek egyetlen eszköze van, tisztelt képviselőtársaim, ennek megsemmisítésére: ha azt írja elő, hogy ezentúl az egészségbiztosító pénztár csak állami, önkormányzati intézményeket finanszírozhat.
Vagyis nem az a kérdés, hogy köteles-e államosítani az Országgyűlés, tisztelt képviselőtársaim; az a kérdés, hogy ha nem államosít, akkor ellátás nélkül marad Magyarország jó háromnegyed része. Ez a dilemma, tisztelt képviselőtársaim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és aki igent akar mondani erre a népszavazásra, ezért kényszerít államosításra. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! - Dr. Répássy Róbert: Megszavazod ezt a törvényt? - Dr. Kontrát Károly: Te is megszavazod?) Úgyhogy az igen szavazatok fogják az államosítást kikényszeríteni. Önök és Gerő Ernő között Thürmer Gyula a híd.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés