DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az imént az igen mellett érvelő képviselőtársnak az volt az egyik megnyugtató gondolata, hogy nem változik semmi, ha az igenek győznek, a jelen állapotban változás nem fog történni.

Én egy példával szeretném azért ezt végigvinni, mert bennem ez kételyt ébresztett; például egy magántulajdonban lévő patika, aminek a státusa nem változik, most mondják önök. De mi van akkor, ha jövőre a patikus el szeretné adni a patikáját, merthogy már nem kíván benne dolgozni, szüksége van arra a töméntelen pénzre, amit belefektetett, és ott áll az értékesítési probléma előtt. Milyen lehetőségei vannak? Egy másik patikus, egy másik gyógyszerész nem fogja tudni megvenni, hiszen ezt majd a törvényeink nem tennék lehetővé, mert ugye csak az önkormányzati és az állami tulajdont teszik majd lehetővé. (Folyamatos közbeszólások.)

Ekkor jön az önkormányzat dilemmája, hogy meg kell nekem vennem ezt a patikát vagy hagyjam sorsára, aztán következik az állam, hogy nekem is meg kell-e vennem vagy esetleg zárjuk be. Miután mindig azt mondtuk, hogy a beteg oldaláról kevéssé közelítjük meg ezt a kérdést, engedjék meg nekem, hogy még a beteg oldaláról is végiggondoljam.

Ha az én lakóhelyemen lévő gyógyszerész tovább nem kívánja működtetni a patikáját - föladja, eladja, átadja -, akkor mi lesz velem? Én elmehetek-e tüntetni az önkormányzathoz, hogy vedd meg, mert nekem szükségem van erre a patikára, elmehetek-e tüntetni a minisztérium elé, hogy vegye meg az állam, mert nekem szükségem van erre a patikára, vagy nem lesz nekem patikám?

(13.50)

Nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor erről beszélünk, és én bizony nem vagyok nyugodt - én nem szeretném ezt a helyzetet.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu