DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy személyes érintettség miatt lehetett nem beszámítani a tisztelt ellenzéki képviselőtársaim idejébe ezt a hozzászólást, én is ezt igénylem, tekintettel arra, hogy Szűcs Lajos képviselőtársam engem is megszólított. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Föltétlen szeretném pontosítani, hogy szó sem volt arról, hogy a gyógyszertárak ügyeleti rendszeréről beszéltünk volna, kizárólag a tulajdonlás, az önkormányzati, állami tulajdonlás témában.

Szabadjon még egy gondolatot hozzátenni! Nagyon jókat vitatkoztunk - én délelőtt 10 óra óta itt vagyok - erről az egész népszavazást megelőző kérdésfeltevésről, szavakon, gondolatokon, kifejezéseken. Pedig tudnunk kell mindannyiunknak, hogy - ahogy szoktuk mondani - minden törvény annyit ér, amennyit ebből meg tudunk valósítani. Minden népszavazáson feltett kérdés annyit ér, amennyire ez majd a gyakorlatban lecsapódik.

(Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Én egyetlen gyakorlati példát mondtam, tisztelt képviselőtársaim: mi lesz egy jövőre eladásra szánt patika sorsa? Feltehetném azt a kérdést is, hogy vajon, ha az igenek győznének, akkor mi lesz egy jövőre eladásra szánt háziorvosi praxis sorsa. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ez nem személyes érintettség! - Hol a személyes érintettség?) Hogyan, kinek és miképpen kell helytállni? Hogyan, kinek és miképpen kell megfizetni a háziorvosnak azt, amit ő vett, hiszen erre már nem kevés példa van?

Köszönöm szépen a türelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu