PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Üdvözlendőnek tartom, ha a kormány cselekvésre szánta el magát a határon túli magyarság ügyében, és ezért benyújtotta határozati javaslatát, feltéve, ha valóban elszánta magát, és nem a határainkon kívül élő magyarság szemét akarja bekötni.

Ugyanis hihető-e, hogy a kormány szándéka komoly, amikor már azt sem érti, mit jelent visszaadni az állampolgárságát annak, akitől egyszerűen elvették? Minden nyilatkozatból az derül ki, nem érti azt sem, mit jelent ragaszkodni az elvesztett, elvett állampolgársághoz.

A kormány olyannyira nem érti, miért maradt magára a véleményével - a határon túli magyarok szervezeteivel és az ellenzékkel szemben- a MÁÉRT ülésén, hogy azt bizonygatta, milyen jó lenne a magyaroknak a határon túl, ha nem kapják vissza az elvett állampolgárságukat, sőt a kormány magára maradt még az MSZP tagságának egy tekintélyes részével szemben is, akik azon az állásponton vannak, idézem: “A kategorikus nem eltér a baloldali érzelmű emberek jelentős részének véleményétől.ö Önök, kormánypárti képviselők, ugyanis a szocialista érzelmű választóikat is arra kérték, tagadják ki az állampolgárságból a határon túli rokonaikat, barátaikat, tagadjanak meg magukban is minden rendjén való érzést.

(19.40)

Tisztelt Ház! Nem kérdéses, hogy hozzáállásával a kormány az Európai Unióban is magára marad, amelynek az országaiban állampolgárságról alkotott ilyetén felfogás idegen. Aligha nézik rokonszenvvel, hogy az ország egykori polgárai állampolgárságának visszaadása miatt a kormány közpénzen feladott hirdetésekben riogat.

Hihető-e, hogy a kormány szándéka komoly, amikor egy tál lencsén venné meg magának a politikai békét a Szülőföld Alappal? Csak a népszavazási kampányban többet költött a kormány, mint amennyit a határon túli magyaroknak a Szülőföld Alappal adni szándékozik. Csak az oktatás területén többet vett el 2003-ban és 2004-ben a kormány a határon túli magyaroktól, mint amennyit a Szülőföld Alapban visszaadni ígér. Úgy ígér, hogy arra nehéz hagyatkozni, ugyanis a határon túli magyarsággal szembeni ígéreteit nem tartja be, a velük szemben vállalt kötelezettségeinek nem tesz eleget.

Szorítkozzuk most az oktatási példákra! Önök nem fizették ki a 2003-ban esedékes nevelési, oktatási támogatást, pedig törvény írta elő. Önök, amikor a tervezésnél látták, hogy a 2004-es költségvetéssel baj lesz, máris a határon túliaknak szánt forrásokat kezdték nyirbálni.

Önök egy hónappal a költségvetés elfogadása után, 2004 elején pénzügyi megszorító csomaggal tovább kurtították a külhoni magyarságnak szánt pénzeket. Itt tízmilliókat, ott százmilliókat vettek el, ami költségvetési szempontból igen csekély megtakarítás, de súlyos hiányt jelent a határon túl.

Önöket az sem érdekelte, hogy a Sapientia egyetem költségvetése reálértékben a felére csökkent az alapítás évéhez képest, miközben minden évben fel kell vennie első évre a hallgatóit, ha valóban egyetemnek akarja nevezni magát.

Önöket az sem érdekelte, hogy a Selye egyetem költségvetése egyre csökken, csak a Draskovics-csomag százmillió forintjukat zárolta.

Önöket az sem érdekelte, hogy a kárpátaljai Rákóczi Ferenc főiskola, ahol a pedagógusképzés folyik, annyit kap, mint egy átlagos városi általános iskola nálunk. A magasan képzett oktatóknak annyi a fizetése, mint a hazai minimálbér fele, annyi, amennyiért egy munkanélküli nálunk el sem megy dolgozni. Ennyit ér önöknek forintban a kárpátaljai magyarság iskolateremtő erőfeszítése.

Ha önök azt akarják, hogy a szlovákiai, a kárpátaljai, a romániai, a vajdasági magyar fiatal otthon tanuljon, miért nem támogatják ebben? Miért nem fontos ez önöknek?

Mint számos költségvetési tétel esetében, önök 2004 végén fizetnek, ha egyáltalán kifizetnek olyan pénzeket, amelyeket már az év elején vagy onnantól kezdve folyamatosan oda kellett volna adni. Az Apáczai Közalapítványnak például, amely a határon túliak támogatására hivatott, októberben utalták át a költségvetésben szereplő összeget, már amit abból nem zároltak.

Összességében tehát a Szülőföld Alap szinte semmit sem ígér, és egyetlen biztos pénzbefektetés ezzel kapcsolatban az a papír, amin benyújtották.

Tisztelt Ház! A Fidesz nem így akarja támogatni a határon túli magyarságot. Nem gondolja, hogy ajándék, nagylelkű gesztus visszaadni azoknak az állampolgárságát, akiktől egykor jogtalanul elvették. (Dr. Szabó Zoltán: Miért nem adta vissza?) Nem gondolja úgy, mint valami rossz szülő, ha már egyszer erővel elvették tőlem a fiamat, akkor már nem is kell. A kétigenes népszavazás kötelességévé tenné a parlamentnek, hogy jusson egyetértésre abban, miként támogatja erkölcsileg, és ha úgy dönt, anyagilag is új polgárait. A kétigenes népszavazás nem fogalmaz meg anyagi kényszert az országnak, pusztán az egyetértésre törekvést várja el a pártoktól. Miért esik ez a kormány nehezére? Miért esik nehezére a határokon kívüli nemzetrészek érdekében? Mert nehezére esik, az látszik.

A kormány közpénzen feladott politikai hirdetésében úgy tüntette fel, mintha új népvándorlás kezdődne Európában, feltételezi, hogy ki-ki hátrahagyva otthonát, földjét, munkáját, rokonait, barátait, Magyarországra költözik. Feltételezi, hogy azok a nyugdíjasok, akik ott gyökereztek meg, mint idős fa, kitépve gyökereiket ide költöznek át nyugdíj és az ingyenes egészségügyi ellátás reményében.

A kormány meg is becsülte a nagy európai népvándorlás költségeit. Ez például az oktatásban csak több tíz milliárdos tévedésekkel sikerült. Kiderült például, hogy a kormány úgy tudja, ma Magyarországon egy óvodásra évente 500 ezer forintot szánunk. Hát nem, kérem, az idén, 2004-ben a költségvetésben tervezett állami normatíva egy óvodásra 198 ezer forint volt. Ehhez az önkormányzatok is hozzátesznek, de ebből sehogy se jön az az 500 ezer forint. Hogyan lehet, hogy a kormány gyerekenként százezreket és összességében milliárdokat téved?

A kettős állampolgárság nem terhelné, nem döntené romba a magyar közoktatást és annak költségvetését.

Ráadásul, tisztelt Ház, eddig sem akadályozta senki, hogy aki át akar települni az anyaországba, az megtegye. Az Orbán-kormány következetesen támogatta az otthon maradást, a kinti magyar nyelvű oktatás megizmosodását a köz- és felsőoktatásban egyaránt. De akinek nem volt maradása otthon, az itt is hazára talált, mégsem alakult ki népvándorlás. Mint ahogy mi is: beléptünk az Unióba, mégsem akaródzik új otthont teremteni más országban.

A kormány határozati javaslatát azért támogattuk az oktatási bizottságban, mert ugyanabba az irányba mutat, mint a népszavazási kezdeményezés. Gondoljuk együtt végig, mit tudunk tenni a határon túli nemzetrészek jobb otthoni boldogulása érdekében!

Remélem, tisztelt kormánypárti képviselők, nem bánták meg azt, hogy eltértünk a Házszabálytól, szót kaphattak a határon túli képviselők. Hallgassanak rájuk, a legegyszerűbb megoldás vasárnap egy igennel szavazni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu