SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Teljesen egyetértek a szavaival, és nemcsak én értek egyet, hanem Németh Zsolt barátom is. Amikor lehetett, megpróbáltuk akár az európai uniós listán, akár pedig a 2002. évi választásokon valamilyen módon a kisebbségeket is behozni a parlament sorai közé, az európai uniós választásokon az Európai Unió falai közé. Egyetértünk azzal, amit ön mondott, és természetesen támogatjuk, hogy a kisebbségekről legyen közös vita, legyen közös állásfoglalás, és továbbvive ezt a gondolatot, valóban legyen hosszú távon parlamenti képviseletük is, ez nem is kérdés. Amiről most beszélünk, az a tizenegy felszólalót követő hangulat, amely itt a parlamentben volt.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Eljött az a pillanat, amikor szembesülnünk kell azzal, hogy tizennégy éven keresztül mondhattunk egymásról rosszat, vitatkozhattunk egymással, nem érthettünk egyet egymással sok tekintetben, de aki ezt a tizenegy felszólalót végighallgatta, aki komolyan odafigyelt rájuk, és én figyeltem az önök arcát is, nagyon is érdekes volt az a változás, amelyen önök is vagy sokan átmentek ebben az elmúlt másfél órában – végre, most az egyszer felelősen kell dönteni. Most közösen megtehetjük, hogy amit rólunk, politikusokról, parlamenti képviselőkről állít a sajtó, állítanak az emberek, sokszor igaztalanul, hogy nem tudunk közösen gondolkodni, ezen felülemelkedjünk.

Tisztelt Képviselőtársaim és főleg kormánypárti Képviselőtársaim! A tizenegy felszólaló kimondta azt, hogy ők mit szeretnének. Kimondták azt, hogy helyben szeretnének maradni. Az előző felszólalásában a képviselő asszony is azt mondta, helyben szeretnének maradni. Tehát amiről önöknek itt dönteniük kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), az az,hogy ezt az üzenetet továbbvigyék, és vasárnap, igenis megfontolva, az igen mellett szavazzanak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu