DEÁK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Két héttel ezelőtt interpellációt nyújtottam be a gazdasági és közlekedési miniszterhez, arra keresve a választ, miképpen lehetséges, hogy egy rendelet hiánya az állam számára megközelítőleg napi 2 millió forintos veszteséget, míg Kapolyi László milliárdos üzletember számára napi 2 millió forint nyereséget jelentsen. Hiszen, mint tudjuk, a magyar állam egy európai alapba minden megawattóra energia után, amelyet Kapolyi úr importál Ukrajnából, egy eurót fizet. Azóta, bár egyelőre a minisztérium együttműködését nélkülöznünk kell, Kapolyi úr a tévé biztosította nyilvánosságot kihasználva maga jelentette be, hogy kezdeményezni fogja a rendeletmódosítást, hogy befizethesse ezentúl a díjat.

Ez csak azok számára meglepő, akik nem tudják, hogy Kapolyi úrnak a magyar villamos irányítórendszer részvénytársasággal megkötött szerződésének 6. pontja előírja, hogy a rendszerhasználati díjak az 57/2002. számú GKM-rendelet alapján kerülnek megállapításra, idézem: “most kiegészülve az ETSO CBT elszámolási rendszerhez való csatlakozás kapcsán felmerülő díjakkalö. Idézem önnek a fenti rendelet 5. §-át: “A rendszerirányítási díjat és a rendszerszintű szolgáltatások díját köteles fizetni a rendszerirányító részére a tevékenységi engedélyes a határkeresztezésen keresztül az átviteli hálózatra történő villamos energia beszállítása esetén.ö

Miután tehát Kapolyi úr szeretné befizetni a szerződése alapján az 1 euró/1 megawattóra díjat, ennek érdekében valószínűleg levelet írt önöknek, amelyet nyilván már meg is kaptak.

A kérdésem csak az, mikor születik meg az a rendelet, amelynek eredményeként a magyar állam nem kényszerül napi megközelítőleg 2 millió forintot fizetni Kapolyi úr helyett. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu