DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Bár a népszavazás költsége vonatkozásában egy árva fillér nem hagyta el a számat, szeretném rögzíteni, hogy én alapvetően nem vagyok népszavazáspárti, de tudomásul veszem, hogy vannak olyan helyzetek, amikor erre szükség van, és Tirts képviselő úr erre történelmi példát is említett. Azóta is szerintem az európai uniós csatlakozás olyan terület volt, ahol ez indokolt volt.
Lezsák Sándor képviselő úrnak mondom: én tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan európai uniós tagországok, ahol népszavazással döntenek az európai alkotmányos szerződésről. Nekem ezzel nincs semmi bajom, de azt kérem, képviselő úr, ne felejtse el, hogy ezekben az országokban nem volt hetekkel korábban egy másik népszavazás. Magyarországon van egy inflációja a népszavazásnak. Azt, hogy Magyarország csatlakozik az európai alkotmányos szerződéshez, képviselőtársaim már nem tudom, mióta tudják. Gyűjthettek volna aláírást, és akkor három kérdés lett volna, amit fel lehetett volna tenni szavazásra. Ezt azonban elmulasztották. Még egyszer mondom, elvből sem támogatom ezt az ügyet, de hogy most egy nappal a népszavazás után felálljunk a parlamentben, és azt kérjük, hogy na még egyszer menjünk az urnák elé, és szavazzunk, ezt nem támogatom.
Azoknak a fideszes képviselőtársaimnak, akik nyilván persze csak egy pártszimpátia vagy barátság okán annak tapsolnak, akik a népszavazás mellett agitálnak, felhívnám a figyelmüket, hogy a Fidesz, szerintem helyesen - hadd mondjam jegyzőkönyvbe: szerintem a Fidesznek helyes az álláspontja ebben az ügyben -, nem támogatja ez ügyben a népszavazást, hanem a parlamenti ratifikáció mellett van, és ez jó dolog.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés