DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Folytatnám a korábbi felszólalásomat, kifutottam az időből, elnézést kérek.

Ott tartottam, hogy egyetértettem Németh Zsolt képviselő úrral abban, hogy amikor 1990-ben először kezdtünk el, akkor még nem is Európai Uniónak hívták, a jogelődjének a tagországaival beszélni, és arról beszéltünk, hogy kisebbségi jogok, alig értették, hogy miről beszélünk. Mindenki csak azt mondta, hogy kérem, egyéni emberi jogok vannak, ezeket tessék alkalmazni, ezeket megköveteljük a belépőktől és általában minden európai országtól. És lám, azóta mit fejlődött a világ! Azóta azt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségeknek speciális jogaik vannak, olyan mértékig ismerik el az Európai Unióban, hogy immár az alkotmányos szerződés preambulumában szerepel.

Nem lehetünk ezzel megelégedve. Ezzel is egyetértek, ebben is egyetértek Németh Zsolt képviselő úrral. Az a határozott véleményem nekem is, hogy előbbre tartanánk már, hogyha a kollektív kisebbségi jogokat is elismerné az Európai Unió. Azok a példák, amelyeket hallottam, az oktatáshoz fűződő jogok, a kulturális jogok, valóban, nagyon könnyű végiggondolni, nem köthetőek egy egyénhez, hanem csak egy kollektívához, és ezeknek az elismerése meggyőződésem szerint a magyar politika egyik legfontosabb célkitűzése kell hogy legyen az előttünk álló időszakban.

A kérdés már csak az, hogy ha ebben egyetértünk, akkor mi az az út, amelyik a legsikeresebben vezet ennek az eléréséhez, és ebben van közöttünk egy vita. Én úgy gondolom, hogy ha elértünk egy komoly eredményt, még nem azt, amit a végén szeretnénk látni, de mégis komoly eredményt, mégpedig azt, hogy a nemzeti, etnikai kisebbségek szerepelnek a preambulumban, akkor megoldást nyújt-e bárkinek az, hogyha Magyarország egyoldalúan egy értelmezést fűz ahhoz a ratifikációs dokumentumhoz, amely ratifikációval az európai alkotmányos szöveget, szerződést elfogadja. Én úgy gondolom, hogy nem.

Több képviselőtársam felhívta a figyelmet arra, hogy nincs is relevanciája ennek a szövegnek, amikor az Európai Bíróság dönt, nyilvánvalóan nem fogja figyelembe venni, hogy a magyar parlament hogyan értelmezi. De lám, mit mondott Kelemen képviselő úr: azt mondta, hogy küldjünk egy pozitív üzenetet a határon túl élőknek, és én ebben látok egy komoly veszélyt. Nem abban, hogy küldünk egy pozitív üzenetet, hanem abban, hogy egy olyan valamiről küldünk egy üzenetet, amihez nem tudunk valódi politikai tartalmat csatolni, ezáltal megint magunk járulunk hozzá ahhoz, hogy olyan illúziókat keltünk, amelyeknek a teljesítésére nincsen esélyünk. Kérem, képviselőtársaim, küzdjünk a kollektív kisebbségi jogokért, de ne egy egyoldalú nyilatkozatba foglaljuk ezt, mert ezzel nem megyünk sehova.

És befejezésül a kereszténységgel kapcsolatban hadd tegyek néhány megjegyzést. Én büszke vagyok arra, hogy az európai alkotmányos szerződés preambulumába a kereszténységre való hivatkozás azért nem került be, mert olyan országok jelentettek be vétót, ahol liberális kormányok vannak, Belgium, Dánia, hogy csak párat említsek, egyébként Franciaország is, amely nem liberális irányítás alatt van, mert ezekben az országokban egyetértés van abban, hogy a törvények, az állam, az alkotmány és a vallás nem összetartozó dolgok. Azt garantálni kell, hogy ki-ki a vallását gyakorolja, legyen az keresztény vagy nem keresztény, de hogy kiemelni a többi közül egyet, akár a kereszténységet, nem lenne helyes.

Itt többen azt mondták, hogy ez nem jelentene semmilyen kirekesztést. Érdekes módon, aki odafigyelt Herényi Károly képviselő úr felszólalására, ő arról beszélt, hogy ha ez szerepelt volna az alkotmányban, hogy Európa keresztény, akkor íme, Törökországot nem lehetne felvenni, mert Törökország, mint tudjuk, nem keresztény, hanem muzulmán. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem azt jelenti!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió nem egy vallás mentén szerveződött, hanem olyan közös értékek mentén, mint a demokrácia, az emberi jogok, a piacgazdaság, és ehhez hasonló nagyon szép fogalmakkal írható körül, de semmiképpen sem a vallással. És pontosan Herényi Károly képviselő úr felszólalása erősített meg engem abban, hogy amennyiben Törökország teljesíti a feltételeket - és remélem, ez így lesz -, akkor lehessen az Európai Unió tagja. Tehát örülök annak, hogy nem szerepel az alkotmányos szerződésben ez a kitétel sem.

Köszönöm a figyelmüket. Pont öt percre most sikerült befejeznem.

Forrás: parlament.hu