GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Természetesen a kormány érez felelősséget a kistelepülésen élők életkörülményeiért, azoknak a lehetőségeknek a javításáért, amelyek ezeket az embereket megilletik. Ugyanakkor azt is természetesnek kell látnunk, hogy a kistelepülésen élők életkörülményei nem azonosak azzal, hogy hány darab vonat hogyan közlekedik, illetve ezzel azonos módon figyelembe kell tudni venni a kormánynak azt, hogy a MÁV mint egy gazdálkodó szervezet, lehetőleg racionálisan, ésszerűen működve lássa el a közszolgáltatási feladatait.

A képviselő úr itt mondott járatokat, amelyek megszűnnek a december 12-ével hatályba lépő új menetrenddel kapcsolatban vagy attól kezdődően. Ebből egyrészt kiderül az, hogy teljes vonalak akár részleges vagy teljes bezárásáról nincsen szó, ahogy ez korábban fölmerült a képviselő úr kérdésében is, tehát egyes járatok megszüntetése kerülhet szóba.

Ugyanakkor örültem volna annak, ha a képviselő úr idézte volna azt is, hogy mikor induló vonatokról van szó; mikor érkezik hova, mert ebből pontosan látható lett volna, hogy a tulajdonképpeni közszolgáltatási tevékenységét a MÁV-nak nem érinti ez a menetrend-átalakítás, hiszen nem olyan időpontban induló és érkező járatokról van szó, amelyek az iskolába járást vagy a munkakezdést szolgálnák ki, hanem olyan járatokról, amelyeket a MÁV igazgatóságának felmérése alapján nagyon alacsony mértékben használtak ki eddig az emberek, és gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy nem volt rá igény.

Most némi túlzással azt mondhatom, hogy ahol a mozdonyvezetőn és a kalauzon kívül alig van utas, ott joggal merül fel a másik szempont, hogy vajon gazdaságos-e, és érdemes-e fenntartani az adófizetők pénzéből azokat a járatokat, amelyeknek tényleges kihasználtsága minimális, és semmilyen gazdaságossági mutatóval nem támasztható alá.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu