HORVÁTHNÉ STUKICS ERZSÉBET (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt egyetértek Béki Gabriella képviselőtársammal, azt hiszem, ezt a kapcsolódó módosító javaslatot támogatni tudnánk, hiszen nagyon fontos lenne, hogy a munkára rászoktassuk ezeket az embereket, nem pedig kivonjuk a munkából azért, mert pár napot dolgoztak.
De én egy másik módosító javaslat mellett szeretnék érvelni: a T/12642-eshez módosító javaslatot adtunk be, amelyben az ápolási díj havi összegét a mindenkori legkisebb munkabér összegének a száz százalékára szeretnénk emelni. Tudjuk, hogy ez nagy kiadást jelentene, de ugyanakkor nagyon fontos lenne az, hogy százszázalékos munkabért tudjunk adni, hiszen ezek az emberek, akik ápolást tudnak vállalni, egész napos, sokszor 24 órás munkát vállalnak, és ez a munka nagyon nehéz fizikai és szellemi igénybevételt jelent. Ezért fontos lenne, hogy egész munkaidőnek számítana, és megfelelő díjazást is kapnának.
A lelkiismeretes munka gyakorlatilag kórházi intézményi feladatot old meg, emellett ezeknek az embereknek a betegségükben méltóságteljes életet tud biztosítani. Ezért kérjük képviselőtársainkat, hogy támogassák ezt a módosító javaslatot, hogy legalább a mindenkori legkisebb munkabér összegének a száz százaléka megadható legyen.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés