JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Pontosan így van, ahogyan mondta: ott jártam, így aztán úgy hiszem, ezt a három kérdését viszonylag gyorsan meg is tudom válaszolni.
Az első, hogy miért csúszik 80 napot. Azt kell mondanom, a jó munkához idő kell. És azért, hogy ez mennyire így van, hadd mondjam el: nemcsak a mi kormányzati ciklusunkban kell ehhez idő, hiszen önöknél ez a 2000. évben október 13-án, a 2001. évben október 11-én jelent meg, vagyis azt kell mondanom, hogy az önök által végzett bizonyos kormányzati tevékenységhez képest ez egészen jó ezzel a dátummal, hiszen amikor ön említette, 19-én nem ismertettük, hanem akkor már egyeztettünk róla, és szeptemberi volt a döntés.
Ami azt illeti, hogy jelenleg a jogszabályok akadályozzák-e a megvalósulást, azt kell önnek mondanom: a május 1-jén hatályba lépett új közbeszerzési törvény és a 137/2004. kormányrendelet alapján a tervpályázati eljárások nem akadályozzák a címzett támogatási igénybejelentések benyújtását, azokat már a beruházási koncepciók benyújtása előtt lefolytatták, és az igénybejelentések benyújtásáig az önkormányzatoknak már csak az engedélyezési tervdokumentációt kell elkészíteniük.
Nem az a baj, hogy határidő-probléma van, hanem az a baj, hogy rekonstrukcióra kapták, de fejlesztésre szeretnék felhasználni, vagyis egyszerűen a tény az - ezt kormánypárti képviselőktől tudom, így, ahogyan ön mondja, Varga képviselő úrtól és Göndör képviselő úrtól, és szeretnénk is megoldani -, hogy nem rekonstrukciós célú felhasználást szeretnének Zala megyében, hanem fejlesztési célú felhasználást. Mivel ez közel 1 milliárd forint, és én is azon a véleményen vagyok, természetesen a Belügyminisztériummal együtt, hogy kapják meg ezt az összeget, mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez a címmódosulás megtörténjen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(17.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés