MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Valóban, több négypárti egyeztetés is történt ebben a kérdéskörben, és ez tulajdonképpen egy hat-hét éves folyamat eredménye. 1998-2002 között egy hatpárti albizottság végezte ezt a munkát Hargitai képviselő úr vezetésével. Az ő és a bizottság munkája alapján mára sikerült egy négypárti konszenzusig eljutni. Tulajdonképpen egyfajta kompromisszum alakult ki ebben a kérdésben, még akkor is, ha a kompromisszumot úgy értelmezzük, hogy minden fél egy kicsit elégedetlen volt a végeredménnyel, hiszen minden parlamenti párt, minden szakértő egy picit feladott az eredeti álláspontjából. De éppen így alakult ki egy olyan törékeny egyensúly, amely lehetővé teszi ennek a kétharmados törvénynek a módosítását, és azt, hogy a kisebbségpolitika fejlődjön a következő időszakban. Nehéz dolga volt és nehéz dolga van ennek a bizottságnak és azoknak a pártoknak, szakértőknek, akik ebben részt vesznek, hiszen be kell tartani a hatályos magyar alkotmányt, az európai közösségi normákat, be kell építeni az 1998 óta felhalmozódott tapasztalatokat, és figyelembe kell venni mindegyik kisebbségi közösség érdekeit, függetlenül attól, hogy kicsi vagy nagy kisebbségi közösségekről van szó. Ráadásul folyamatosan megfogalmazódik az az igény is, hogy az etnobiznisznek határt kell szabni, és a csalásokat ki kell küszöbölni ezekben az esetekben.

Október közepén viszont változás történt a Fidesz álláspontjában, amikor is felrúgta a négypárti konszenzust, és először szóban, majd levélben négy pontban kifogást emelt a módosítással szemben. Ez azért érdekes, mert az elmúlt két évben nem fogalmaztak meg ilyen igényeket, ilyen problémákat, ráadásul az egyik pont, amit kifogásolnak, pontosan az ő kérésükre került be a kisebbségi törvénybe. Néha az az ember érzése, amikor ebben a munkában részt vesz, hogy néha ők maguk sem értenek egyet saját magukkal. Ráadásul a tárgyalások során nemegyszer aszerint alakult a Fidesz álláspontja, hogy melyik szakértőjüket küldték el az egyeztetésre, így nagyon nehéz volt követni, hogy tulajdonképpen mit is képvisel a Fidesz ebben a kérdéskörben. Figyelmükbe ajánlom a képviselőknek, már Benjamin Disrael is megmondta, hogy a párt az szervezett vélemény, tehát ezt lenne érdemes képviselni a különböző megbeszéléseken. E szervezett vélemény megnyilvánulási formája pedig a parlamentben az a konkrét szövegszerű módosító javaslat, amit mind a mai napig többszöri kérésünkre sem sikerült a Fidesz frakciójának beküldeni ebbe a munkába.

S most mondhatnám azt, hogy akkor most a Fideszen a sor, és úgy gondolom, azt is várja a Fidesz-frakció, hogy megint hozzájuk igazítsuk a menetrendet, megint rájuk figyeljünk, és rájuk várjunk, hogy mi lesz ebben a kérdéskörben. Kicsit az az érzésem, úgy járnak el, mint az első bálozó, aki szeretné is a szexet - mert már hallott róla, és azt mondják, hogy jó -, meg az ártatlanságát is szeretné megőrizni. Érdemes volna eldönteniük, hogy melyik álláspontot képviselik, és utána azt konzekvensen kellene képviselniük.

Én egy másik megoldást, másik menetrendet javasolnék. Teljes nyilvánosságot fogunk adni ennek a kérdéskörnek, a következő négypárti megbeszélésre meg fogom hívni mind a tizenhárom kisebbségi önkormányzat vezetőjét és képviselőjét, hogy pontosan lássák, milyen viták zajlanak ebben a kérdésben, melyik párt mit és hogyan képvisel az egyeztetéseken. A továbbiakban minden olyan emlékeztetőt és levelet, amit ebben a témakörben bármelyik frakció, bármely képviselő fogalmaz meg, meg fogom küldeni mind a tizenhárom kisebbségi önkormányzat, illetve közösség vezetőjének. Róluk döntünk, értük döntünk, ezért abszolút természetes, hogy tudniuk kell minden egyes részletről.

A parlamenti vitát mielőbb el szeretnénk kezdeni, és folytatni akarjuk, mégpedig azért, hogy tavasszal dönteni tudjunk, hiszen nem veszélyeztethetjük a 2006-os kisebbségi választások megrendezhetőségét. Ezért azt kérem, hogy a Fidesz se kockáztassa ezt a lehetőséget, hiszen szükség van a kisebbségi önkormányzatokra; valamint arra kérem a Fideszt, hogy hagyja abba a bújócskázást, mondja meg, mi a problémája, és miért az a problémája, mert csak akkor tudunk rá válaszolni, vagy pedig térjen vissza az eredeti álláspontjához, és csináljunk egy jó törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu