PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja tíz darab módosítási javaslatot adott be, ehhez a tíz módosítási javaslathoz szeretnék érvrendszert fölsorakoztatni.

Három héttel ezelőtt a hajnali órákban terjesztette be a kormány a NAVA-törvényjavaslatot. Már itt, a plenáris ülés általános vitájában kiderült, hogy még nagyon sok megválaszolatlan kérdés maradt az előterjesztésben. Ettől függetlenül azt tapasztalhattuk, hogy a nagyon késői időpont ellenére meglepően élénk és tartalmas vita alakult ki. Ez azt jelezte, hogy a törvényjavaslat szándékával minden párt egyetért, sőt magát a kezdeményezést a képviselők nagyon fontosnak és értékesnek tartják. Ennek fényében én ismét szükségesnek tartom leszögezni - mint ahogy az általános vitában is elmondtam -: a Magyar Demokrata Fórum elkötelezett minden olyan program iránt, amelynek célja óvni a nemzeti és kulturális hagyományokat, emlékeket. Úgy gondoljuk, minden időben, de különösen az informatika korában folyamatosan szükség van értékeink alkotó megújulására és megújítására. Ezt a célkitűzést csak színvonalas, a kor technikai színvonalán álló közintézményekre alapozhatjuk. A levéltárak, múzeumok, könyvtárak fejlesztése éppen ezért elengedhetetlen nemzetstratégiai feladat. Ennek szellemében nyújtottuk be a módosító javaslatainkat, szám szerint tízet. Ezek közül hármat - korrekció és terminológiai pontosítás után - kapcsolódó módosító javaslat benyújtásával ismét benyújtottunk.

Ezekről röviden annyit: a 16. számú azt a kérdést kívánja rendezni, hogy végül is melyik minisztérium és milyen arányban felügyelje a projektet. A 17. számú javaslat azt erősíti meg, hogy a létrejövő intézmény ne csak a meghatározhatatlan nemzetközi szervezetekkel, hanem alapvetően a könyvtárakkal és archívumokkal is alakítson ki szakmai kapcsolatot. A 18-as javaslatunk lényegi és alapvető kérdést kíván rendezni. Az eredeti törvényjavaslatból kimaradt, hogy a nyilvánosság számára térítés nélkül kell szolgáltatni az olyan dokumentumokat, amelyekhez már nem kötődik szerzői vagy szomszédos jog. Sőt, arra kell törekedni, hogy olyan művek kerüljenek fel elsőként a netre, amelyeket nem terhel szerzői jog. A Neumann Ház digitális könyvtára is ezért törekszik a magyar klasszikusok minél teljesebb reprezentációjára, de alapvetően a XIX. századra vagy még korábbi időkre koncentrálva. Ugyanez a törekvés figyelhető meg a Pázmány Péter Tudományegyetem elektronikus könyvtárának a munkájában is.

Értetlenül állunk azonban az előtt, miért nem támogatta a kormány az olyan jellegű szakmai javaslatainkat, amelyek alapvetően a majdan létrejövő archívum munkájának kiszélesítését célozták. Azt javasoltuk, hogy a gyűjtőkör terjedjen ki a regionális műsorszolgáltatók és a határon túli stúdiók alkotásaira is. Ismét megerősítem: a Magyar Demokrata Fórum mindig nagy hangsúlyt helyez a regionális kultúrákra, a helyi művelődési értékek megőrzésére. A NAVA működése azonban csak Budapestre koncentrál. Csak öt nagy médium anyagait gyűjti: Magyar Televízió, Duna TV, TV2, RTL Klub, Magyar Rádió. Ezek kivétel nélkül fővárosi intézmények. De csak itt születnek értékes és izgalmas anyagok? A vidéki, helyi adók, kistérségi és körzetközponti műsorszolgáltatók kifelejtődtek? Miért? Arra gondolni sem merek, hogy az előterjesztés készítői nem találták érdemesnek archiválásra az itt keletkezett műsorfolyamokat. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja az, hogy a gyűjtőkört ki kell egészíteni a helyi stúdiók és a határon túli műsorszolgáltatók alkotásainak megőrzésére is. A regionális adók termése nélkül a NAVA nagyon hiányos archívum, nem lesz reprezentatív a magyar nyelvű és alkotású elektronikus médiatermés vonatkozásában.

A bizottsági vitában is álláspontunkat többen támogatták. A kormány válasza, miszerint ezt a kérdést az önkéntes megküldés és a regisztráció kezelni tudja, nem elfogadható számomra. A magyar kultúra része minden olyan audiovizuális műalkotás vagy termék, amelyet magyar alkotócsoport hozott létre, teljesen függetlenül attól, hogy földrajzilag hol keletkezett, hol forgatták, melyik földrészen vették fel a művet. A NAVA ezeket a dokumentumokat be kell hogy fogadja. Ahhoz pedig ragaszkodunk, hogy a NAVA-nak mindenképpen legyen egy olyan szabályzata és rendszere, amely az archiválandó alkotásokat érintően a regionalitást és a globalitást átláthatóan és ellenőrizhetően rendezi.

A kormány nem támogatta a másik döntő fontosságú javaslatunkat sem. Ezek közül kettőt ismertetnénk most. A NAVA biztosítsa a nyilvántartásaihoz való hálózati, illetve működési szabályzatában rögzített módon a közvetlen személyes hozzáférést. A NAVA állományáról hálózati hozzáférésű katalógusrendszereket készít, ezeket a katalógusokat integrálja a hazai és nemzetközi könyvtári közös katalógusok rendszerébe. A bizottsági vita is alátámasztotta, hogy az archívum állományához való hozzáférés megszervezése és biztosítása döntő tényező lehet az intézmény jövendő munkájában. Nem értjük, miért nem kapott támogatást javaslatunk, hiszen nem korlátozni akartuk a NAVA hatáskörét, nem további anyagi forrásokat kívántunk bevonni, mindössze azt javasoltuk, tegyünk lépéseket az állomány elérésének minél szélesebb körű biztosításához.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu