TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön is jól tudja, sőt szerintem sokkal jobban tudja, mint jómagam, hogy most december 6-ához képest ez a törvény mikorra lesz elfogadva, és a 2005. január 1-jei hatályba léptetése elég nehéz feladatok elé állítaná nemcsak az államigazgatás központi, de az önkormányzatokra vonatkozó szerveit is. Hiszen ez sok esetben olyan lehetetlen feladatot eredményez az ott dolgozók számára is, illetve a szolgáltatásokat, a segítségnyújtást igénybe vevők számára is, ami lehetetlenné tenné a törvények tényleges alkalmazását.
Másrészt: kérem, higgyék el, a törvénytervezet benyújtása nemes szándékot tükröz. Ha nem nyújtottuk volna be, akkor bizonyára önök - illetve bizonyára valamennyien - lettek volna a leginkább azon, hogy minél hamarabb kerüljön a parlament elé az egyes szociális tárgyú törvények módosítása, és minél hamarabb, minél előbb kerüljön a parlament elé ennek a megtárgyalása, ezáltal is azoknak a rétegeknek nyújtsunk segítséget, akiket ez a törvény megpróbál valamilyen módon támogatni. Ezért higgyék el, kérem, hogy a benyújtás szándéka nemes volt, és azt szolgálta, hogy minél hamarabb kerüljön a parlament elé, és lehetőség szerint, a költségvetés lehetőségeit figyelembe véve minél több intézkedés biztosítsa az emberek számára a megfelelő szolgáltatások vagy segítség nyújtását.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés