DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. 15 óráig lehet módosító javaslatokat benyújtani. Remélem, hogy Kékesi Tibor valóban ezt be is fogja nyújtani, mert jelenleg ez nincs benn, megnézve a titkárságnál. Hogy a bizottság be fogja nyújtani, az meg még később lesz. Ez is egy jó hír, de erről még nem tudhatunk per pillanat.
Keller László most éppen telefonál, de örömmel üdvözlöm akkor a telefontársát is. De kérem, hogy figyeljen, hiszen a szabadtéri színházak támogatása Békés megyében is nagyon fontos, Gyulán, Békéscsabán, Szarvason és más városokban is szeretnénk látni valóban ezt a többlettámogatást. (A telefonbeszélgetést befejező Keller László felé fordulva:) Viszontlátásra, akivel telefonon beszélt.
Szeretném jelezni azt, hogy bizony nagyon indokolt lenne, ha a művészeti oktatás tekintetében valóban 68 ezer forintra visszaemelnék minimálisan azt a normatívát, ami volt.
Ezen túl felhívom a figyelmet arra, hogy a kötelező 25 százalékos térítésidíj-emelés is komoly nehézségeket okoz; bizony ez létszámcsökkenést kell, hogy jelentsen az adott oktatásban, és nagyon sok szegény család pedig ki kell, hogy vegye a gyermekét ebből az oktatásból, mert ezzel a térítésidíj-emeléssel találkozik.
Másrészt meg szeretném kérdezni Keller Lászlót a művelődési házak fejlesztéséhez kapcsolódóan, hogy miért volt az, hogy amikor - sajnos Vass államtitkár úr már elment, hátha ő tud válaszolni rá - a hunyai művelődési ház, a kardosi művelődési ház vagy épp a csabacsűdi művelődési ház szerette volna azt a rekonstrukciót megtenni, amire megígérték, hogy nagyon sok pénz lesz, hogy többletpénz lesz majd a kistelepülések művelődési házaira, arra nemmel szavaztak, ön is meg képviselőtársai is. Pedig ezek nagyon konkrét, tettekké fordítható cselekedetek lehettek volna. Akkor szembesülnének azzal, hogy szép nagyokat mondanak, és valójában pedig, amikor a konkrét beruházásokra, felújításokra fordítandó pénzekről kellene dönteni, akkor erre nemmel szavaz az MSZP frakciója, és ezt nagyon szomorúan veszem.
Remélem, hogy három óráig még lesz módja korrigálni, és ezeket a módosító javaslatokat benyújtani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), megtámogatni.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés