DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Domokos Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy a szociális demagógiának van egy bizonyos szintje, amit nem illik alulmúlni. Ön most ezt az illemszabályt megszegte.

Egyrészt a 2005-ös költségvetés tervezetéről beszélünk. Ön az elmúlt két évet említette, és szinkronba hozott bizonyos intézkedéseket. Egyébként a versenyképességünk szerencsére nem zuhant ilyen módon, sőt, ahogy délelőtt már volt alkalmam említeni, ha megnézzük, hogy az Európai Unió átlagához képest hogy áll a magyar gazdaság: tavalyelőtt 59 százalék volt a magyar átlag, most 61 százalék, tehát 2 ponttal javult.

(15.40)

Ez nem a leszakadás, hanem a felzárkózás a gazdaságban.

A reálkeresetek egyébként, bármennyire örül ön annak, ahogyan látom, hogy van egy részadat, amelyet úgy tud felmutatni, hogy na végre, itt van egy negatívum, ezt egyébként sajnálom, és meglep a hozzáállása. De a lényeg az, és ha önt ezzel megnyugtathatom, 24 százalékkal nőttek a reálkeresetek az elmúlt két évben. Erre egyébként nem volt precedens a legújabb kori magyar gazdaság történetében. 17 százalékkal nőttek a reálnyugdíjak, erre sem volt precedens. Tehát azt gondolom, azért itt nincs szégyenkeznivalónk.

Egyébként a jövő évben, miután az idén valóban úgy gondoltuk, hogy a reálkeresetek szinten maradnak, és egyébként ez is, ha megnyugtató - önnek nyilván nem, ez önt zavarja, de szerintem a lakosságot megnyugtatja, és a tisztelt tévénézőknek mondom -, az idén a reálkereset a tavalyi szinten marad, de ezt követően jövőre a tervek szerint 4 százalékkal fog nőni a reálkereset. Ennél valamivel magasabb lesz a reálnyugdíj növekedése. Ez azt jelenti, hogy a bérek vásárlóértéke javul ennyivel, és a nyugdíjak vásárlóértéke ennél valamivel nagyobb mértékben javul.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.

Forrás: parlament.hu