GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Babák képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy a Házszabály szerint ma délután 3 óráig lehet módosító javaslatokat beadni. Én úgy tudom, hogy ezzel ön is tisztában van. Az lehet, hogy meglepő, hogy mi is adunk be módosító javaslatokat, annak idején valószínű, önök ezt nem így tették, hiszen nem nagyon engedtek ilyet abban az időben, gondolom.

Egy nagy különbség van, mert nyilván még több száz módosító javaslat fog érkezni, ismerve a szokásaikat, hogy az utolsó percben kerüljenek be a módosító javaslatok. Még egyszer, az alapvető különbség a következő: mi megpróbálunk egymással egyeztetni, mielőtt nekiállunk mondjuk, egy 3 milliárdos keretet hatvanszor elosztani, és lehet, hogy ez furcsa, de még néha a kormánnyal is próbálunk egyeztetni. Tehát amiről itt mi beszélünk, hogy milyen módosító javaslatok várhatók, azok nagy valószínűséggel olyan módosító javaslatok, amiket a többség, legalábbis az egyik frakció többsége támogat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek a normatívák változni fognak.

Itt nem az a célravezető dolog, hogy most bekerül a parlament elé 1500 vagy 2000 darab kapcsolódó módosító javaslat, ami teljesen szétveri a költségvetést, ez nyilvánvaló, és utána megvédjük, hogy ez most Győrnek vagy a többinek milyen nagyon jó. Itt a kormánypárti felelősség azt követeli meg, hogy ilyen ötleteknek ellenálljunk. Nyilván mindenki a saját körzetéből rengeteg ilyen ötlettel tudna előjönni, hogy még olyan utat is leburkolna, amit már nyolcszor leburkoltak (Domokos László: Ez a veszély nem fenyeget!), de mi nem ezt látjuk célravezetőnek.

Azt látjuk, hogy megnézzük, melyek azok a területek, amelyek problematikusak, és a visszajelzések azt mutatják, hogy ezen alakítani kell, és megpróbálunk, nyilván a lehetőségek talaján belül maradva ezeken módosítani. Bármennyire nem tetszik is ez önnek, képviselőtársam, úgy gondolom, valahogy ez az az út, ami normálisan viszi előre ezt a folyamatot, és nem az, hogy beadunk 2000 módosítót, hogy majd 15 órán keresztül szavazhassunk megint a semmiről. Azzal önök is teljesen tisztában vannak, hogy azon módosító javaslatok 90 százalékának semmilyen realitása és semmilyen forrása nincsen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu