GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, egy kicsit érdekes, és hiába szeretnénk rögtön válaszolni egy-egy felvetett kérdésre, hogy ne maradjon a levegőben, de hát ilyen a házi táncrend. Én éppen Domokos képviselő úr megszólalására akartam reagálni. Tudom, hogy a képviselő úr is tudja, hogy munkahelyek megszűnnek, és új munkahelyek létesülnek. És ugye, arra elég nekem egy fejbólintás, hogy a munkahelyek száma, a foglalkoztatás növekedett 2002-höz viszonyítva, képviselő úr. (Domokos László: Az államigazgatásban.) Nemcsak az államigazgatásban - növekedett.
Amit önök tettek, az az, hogy a minimálbér-növekedésen megpróbáltak hatalmas költségvetési bevételt kasszírozni, tehát hatalmas terhekkel emelték a minimálbért, amelynek eredményeként ma már tökéletesen bizonyítható, hogy hány munkahely szűnt meg, ezeket nekünk sikerült pótolni.
Azt gondolom, hogy arra, amit ön rajtunk számon kér, még van két évünk. Még van lehetőségünk, hogy tovább növeljük a munkahelyeket, és azt gondolom, hogy ha figyelik az Országgyűlés munkáját, akkor tegnap este a szavazásoknál is láthatták, hogyan ösztönözzük a foglalkoztatást, akár a fiatalok, akár az 50 éven felüli munkanélküliek körében, milyen kedvezményeket nyújtunk önökhöz képest, azért, hogy pont ebben a két, még aktív korban lévő körben a jelenleginél nagyobb foglalkoztatást érjünk el.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés