HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallottunk itt sok mindent a kultúráról. Szóba kerültek a színházak. Államtitkár Úr! A színházak területén önök valóban adtak egy jelentős támogatást 2003-ban. Ezt nem tagadta itt senki, ne tessék ezt mondani! De a helyzet az, hogy az a béremelésre fordítódott, illetve nem volt elég arra a béremelésre, ami már régóta szükséges volt a színházakban. Illetve azt a jelentős támogatást a béremelés mellett elnyelte az a rezsiemelkedés, amely például a színházakat is sújtotta, ott is 40 százalékkal emelkedett a gázár, és semmi pluszpénzt nem adtak erre. Vagy az általános forgalmi adó visszaigénylésével 2 milliárdot vettek el tőlük, és az is jelentős hiány volt.
Államtitkár Úr! Jelenleg ma a magyarországi színházak költségvetési szempontból is sokkal rosszabb pozícióban vannak, mint 2001-ben voltak. Ezt ők mondják. Akkor ne tessék beszélni sikerekről!
Egyébként a polgári kormány idején az állam adott támogatást, mégpedig 70 százalékot, azaz 1 önkormányzati forinthoz 70 fillér állami forintot adtunk. Az önök idején tudja, mennyi ez most? 30 fillér. És tudja, mit ígértek, ugye tudja? Azt ígérték, hogy 1 önkormányzati forint támogatáshoz 1 forintot adnak. 30 fillért adnak most, államtitkár úr.
Hol itt az igazmondás? Hogy hihetünk el bármit is, amit ezután fog mondani? Megígérnek valamit, és csak a 30 százalékát teljesítik. Jó sokat kell most mondania a következő hozzászólásában, mert ha ez a 30 százalék lesz igaz erre is, akkor nagy baj van.
De mondok én más területet: amikor arról beszél, hogy mit támogattunk mi infrastruktúra-fejlesztésben, 500 millió forint volt a vidéki művelődési házak fejlesztésére a polgári kormány idején. Önök most megígértek 800-at, év közben csökkentették 250-re.
(11.30)
Hát ez itt a baj! A nemzeti örökség program, a műemlékvédelem területén jelentős csökkenés van: 2 milliárd forint volt 2002-ben, a polgári kormány idején, idén most már csak 150 millió forintot terveznek. Csak a tizede igaz, csak a tizede van már annak, ami volt!
Államtitkár Úr! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nagy baj van! Támogassák a módosító indítványainkat, azok megalapozottak, és segítenének, kivezető utat mutatnak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés