KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy ön a hozzászólásával megcáfolta azokat a korábbi ellenzéki képviselői véleményeket, hogy nem érdemes módosító indítványokat benyújtani, hiszen a kormánypártok úgysem fogékonyak ezekre a módosító indítványokra.
A képviselő úr beszélt arról, hogy az általa felvetett gondolatok immár beértek, és részben beépültek a költségvetésbe. A képviselő úr beszélt arról is, hogy a területfejlesztés egyes programjaiban milyen nagy szükség van a forráskoordinációra, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen különböző helyekre pályázni egy-egy beruházás megvalósítása érdekében. Ez valóban nagyon sok gondot és problémát okozott, hogy a különböző célelőirányzatokra különböző időpontokban kellett pályázni, és később születtek a döntések.
Jelenleg - az idei évhez képest - háromszor annyi forrás lett decentralizálva a regionális területfejlesztési tanácsokhoz, mint amennyi ebben az évben volt. Szándék van arra, hogy kormányrendeletben módosuljanak azok a felhasználási szabályok, amilyen problémákról ön is beszélt, hogy nem nyújtanak kellő forrást az egyes projektek megvalósításához azáltal, hogy egyéves felhasználást tesznek lehetővé.
(12.30)
Bár kétségeim vannak; a területfejlesztési tanácsoknak is, a regionális tanácsoknak is van döntési hatáskörük, hogy több évre vonatkozó determinációról is döntsenek. De csak azért, hogy emlékeztessem képviselő urat, Észak-Magyarországon, az ön választókörzetében is a regionális tanács több mint 6 milliárd forinttal, a megyei területfejlesztési tanácsok pedig 3,2 milliárd forinttal rendelkeznek jövőre ilyen célokra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés