KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Zoltán képviselő úr az ország legnagyobb színházának nevezte a parlamentet. Egyébként, képviselő úr, önök tényleg így is viselkedtek az előző ciklusban. Bár most eléggé furcsa az, hogy az önök egyik főszereplője, Orbán Viktor sohasem jelenik meg a színen (Dr. Kovács Zoltán: Tegnap is itt volt!), tehát érdekes színdarabban van részünk.

Emlegette képviselő úr a Széchenyi-tervet. Tisztelt képviselő úr, Széchenyi-terv címen ön semmiféle kormányrendeletet, kormánydokumentumot, törvényt nem tud mutatni, szemben az Európa-tervvel, amit kormányhatározat rögzít, tehát nem volt mit megszüntetnie ennek a kormánykoalíciónak, mert egyszerűen nem volt ilyen. Tehát még ha akart volna, sem tudott volna megszüntetni ez a koalíció ilyen tervet, mert ilyen nem létezett, nem létező dolgot pedig nem lehet megszüntetni. Önök összesöpörtek néhány támogatási programot, és aztán azt elnevezték. Ennek semmiféle rendszere, semmiféle pályázati előre meghatározott rendszere nem volt, amit meg lehetett volna szüntetni. Célszerű lenne a parlamentet nem színháznak tekinteni, hanem a demokratikus politizálás színterének, és jó lenne, ha itt beszélnénk meg minden olyan fontos dolgot és ügyet, ami ide való, ebbe a terembe.

S arra kérem önöket ma már ötödször vagy hatodszor, hogy ha komolyan veszik a politizálást, akkor a költségvetési vita során ne csak kiadást növelő intézkedésekre tegyenek javaslatot, hanem nevezzék meg azokat a forrásokat is, amelyekből ezeket a kiadásokat finanszírozni óhajtják. Nem jó szereposztás az, ha a Fidesz és az ellenzék úgy gondolja magáról, hogy őt illeti meg a költekezés joga, a kormányoldal meg teremtse elő az ehhez szükséges forrásokat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu