LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én úgy gondolom, lehet, hogy önök nagyon kevés olyan oktatási intézmény vezetőjével beszéltek, aki az egyházaknál érintett. Az én választókörzetemben is van több ilyen óvoda, iskola, és mindenhonnan megkaptam levélben, írásban azt a diszkriminatív támogatást, normatívát, amit önöknek sikerült elrendezni.

Úgy gondolom, az a tisztességes, ha ezt önök korrekten felvállalják, hogy nem akarják támogatni az egyházi oktatást, az egyházi intézményeket (Domokos László: Mondják ki!), mondják ki, és mindenki tisztában lesz vele. Legfeljebb azok a szülők és azok a hívő emberek majd adományként fogják támogatni azokat a tanulókat, akik oda járnak. De akkor ezt mondják ki, vállalják fel, és ne színezzék itt a dolgokat!

A másik: összességében, én úgy gondolom, önök nagyon sokat várnak az önkormányzatoktól, nagyon-nagyon sokat várnak, és évek óta sokat várnak. Emlékezzenek vissza: a tavalyi évben a költségvetés készítése után hány önkormányzati testület és polgármester állt össze, hogy sztrájkoljanak az önök által elkészített költségvetés ellen.

Ez a dolog az idén még rosszabb. Több olyan önkormányzati vezető van, polgármester, aki nem elsőciklusos, Gőgös képviselő úr, hanem a harmadik ciklusában van, és azt mondta, lehet, hogy feláll, lehet, hogy lemond, mert ő nem hajlandó statisztálni ahhoz, hogy az, amit két ciklus alatt felépített - (Közbeszólás az MSZP soraiból: Javaslom is neki!) legyen szíves, hallgasson végig -, azt hagyja most lerombolni.

(13.00)

Ennyire teszik tönkre önök a finanszírozással az önkormányzatokat. És önök mondják még azt, hogy szakértő kormány, több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek, több pénzt a vállalkozóknak?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu