VARGA MIHÁLY (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a mai vita megkezdése előtt néhány szóban én is kicsit összefoglaljam, hol is tartunk a költségvetési vitában. Hiszen lezárult egy szakasz ebben a menetben, és nem árt azt érzékelni, hogy mi történt a törvényjavaslat benyújtása óta.

Mindenekelőtt szeretném azzal kezdeni, hogy a számok, azok az elfogadott értékek, amelyeket a parlament múlt hét keddi szavazással meghatározott, egyre inkább kezdenek olyan virtuális számokká válni, mint amilyenek az elmúlt évben a költségvetés számai voltak. De emlékezzünk vissza, 2002-ben, 2003-ban vagy éppen 2004-ben is azok az elfogadott számok, amelyeket a parlament hagyott jóvá, köszönő viszonyban sem voltak aztán azzal a zárszámadással, amit a kormány a következő esztendőben benyújtott.

(9.00)

Magyarul: a kormány semmibe veszi azokat a parlament által elfogadott kereteket, bevételi és kiadási fejezeti összeget vagy éppen a hiány mértékét, amit itt egy hosszadalmas, többhetes, több hónapos vita során határozunk meg. Nézzék meg, tisztelt képviselőtársaim, így volt ez 2002-ben, amikor az elmúlt tizenöt esztendő rekordmértékű hiányát sikerült előállítani, így volt ez 2003-ban, amikor úgy indultunk, hogy egy 4,5 százalékos éves hiánymérték fog kialakulni. Mennyi is lett ez a 4,5 százalék? Ez a 4,5 százalék jelenleg 6,2 százalék. Azért mondom, hogy jelenleg, mert az elmúlt hetekben ez az érték került ki az Európai Unióhoz. De még nincsen vége ennek az időszaknak sem, semmi sem biztos, a múlt is elég bizonytalan ebben a tekintetben, ha a kormány gazdálkodását nézzük. Reméljük, hogy azért a 4,5 és a 6,2 százalékos hiány közötti különbség a következő időszakban már nem fog változni. Ebbe belebukott az előző pénzügyminiszter.

Ha jobban megnézem, 2004-ben sem történt e tekintetben változás. A parlament meghatározta az irányadó fejezeti főösszegeket, bevételt, kiadást, a hiány mértékét; és mi történik? Az idén sincs köszönő viszonyban a parlament által elfogadott szám a tényleges helyzettel.

Nézzük meg, 3,8 százalék, ez volt a bűvös ígéret. Medgyessy Péter korábbi pénzügyminiszter és miniszterelnök azt mondta 2003 végén: ragaszkodni fogok ahhoz, hogy 3,8 százalékos hiány alakuljon ki. Aztán mi történt? Januárban kirúgta a pénzügyminiszterét, jött az új pénzügyminiszter, Draskovics Tibor, aki már azzal kezdte, hogy nem 3,8, hanem 4,6 százalék. Lényegében két hét alatt bukott meg az a költségvetés, amelynek éppen az esztendejét írjuk.

Tartunk tőle, hogy ezek a számok, deficit, infláció alakulása, a gazdasági növekedés alakulása, az államadósság alakulása sajnos 2005-ben is hasonló lesz a 2003-ashoz és 2004-eshez.

Ebből a szempontból tehát sajnos a kormány nem tartja tiszteletben a parlament által megfogalmazottakat, kicsit nevetségessé is teszi a parlamentet, azt kell mondanom. Ez talán még a kisebb gond lenne, ennél nagyobb gond az, hogy a magyar gazdaságpolitika hitelességét teszi nevetségessé. Miért is mondom ezt, tisztelt képviselőtársaim? Azért mondhatom ezt, mert Magyarország, a magyar gazdaság jelenleg egy olyan állapotban van, amely még mindig jelentős külföldi segítségre szorul. Az elmúlt két esztendőben azt sikerült elérni, hogy évente az állam és a lakosság körülbelül ötmilliárd euróval adósodik el. Jelentős tehát a külső finanszírozási kényszer, márpedig ebből a szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy a külföldi befektetők és a hitelezők megítélése a magyar gazdaságról milyen. Ha azt látják, azt érzékelik, hogy ezek a számok, amelyeket mi itt a parlamentben elfogadunk és meghatározunk, nincsenek köszönő viszonyban a tényleges helyzettel, akkor, azt gondolom, ezzel kárt okoz a kormány az országnak, és jelentősen növeli az adófizetők terheit. Igen, az adófizetőkét, hiszen ez a törvény, amely a legfontosabb törvények egyike minden esztendőben a parlamentben, az adófizetők nehezen, fáradtságos munkával megkeresett forintjairól dönt, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ebből a szempontból itt milyen döntések születnek.

Ha már itt tartunk, akkor mégiscsak meg kell jegyeznem, hogy ebben az esztendőben is több megszorító csomag került elfogadásra a kormány által. Az ember nem is egészen érti, hogy miközben a kormány újabb és újabb megszorító csomagokat jelent be, miközben jövőre egy újabb konstrukcióval, a bűvös PPP-vel - amely inkább hasonlít egy lízinghez, mint a klasszikus ilyen jellegű megoldásokhoz - külső forrást keres az államháztartás finanszírozásához, miközben ezzel jelentősen növeli az államadósság mértékét - tudjuk jól, hogy az elmúlt két évben olyan mértékű államadósság-növekedés történt, amire korábban nem volt példa -, mégis mi az oka annak, hogy a hiány mértékét nem lehet tartani.

Nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim: nemcsak a kiadásokkal van baj, hanem a bevételi oldalon is újabb és újabb döntések születnek. Az idei esztendőben is olyan adómódosításokat fogadott el a kormánypárti többség, amely jelentősen növeli a vállalkozók adóterheit. A magánszemélyeknél jobb esetben egy változatlan helyzet fog előállni, van egy adókulcscsökkentés a középső kulcs kiesésével, ugyanakkor sorra szűnnek meg adókedvezmények. A vállalkozóknál nem ez a helyzet, a vállalkozóknál egyértelműen adóteher-növekedés van. Tehát nem egészen áll össze a kép, hogy igazából az államháztartás finanszírozása miért is olyan lyukas, amilyen lyukas.

Mit tudunk az eddig elfogadott számok alapján? Azt már lehet érzékelni, hogy azokhoz a hangzatos bejelentésekhez képest, amelyek októberben történtek, hogy ki lesz ennek a költségvetésnek a nyertese, hogy igazából majd mely területnek lesz aztán olyan forrásbősége, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni, többhetes vita után eljutottunk oda - és ez kétségtelenül pozitívum -, hogy ma már a kormányoldalon is sokkal visszafogottabban nyilatkoznak, ma már a kormányoldal is elismeri azt, hogy bizony az önkormányzatoknak egyáltalán nem lesz könnyebb a következő esztendő. Tudjuk jól, hogy körülbelül 80 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy az önkormányzatok csak a törvény által előírt feladataikat biztonsággal el tudják látni. Kétségtelen tény, a múlt heti szavazásnál 14 milliárd forintot sikerült visszaadni abból a százból, amit elvettek az önkormányzatoktól, de több mint 80 milliárd forint még mindig hiányzik, tisztelt államtitkár úr. Nem hiszem, hogy ez azt jelentené, hogy az önkormányzatok lesznek a nyertesei a következő esztendőnek.

Aztán volt arról szó, októberben még azt hallottuk, hogy majd a mezőgazdaságban élők, a gazdák lesznek az igazi nyertesei. A többhetes vitában kiderült, hogy ennek a fele sem igaz, a gazdák jóval nehezebb körülmények között tervezhetik a 2005. esztendőt. Többször elmondtuk, a koppenhágai ígéret köddé vált. Ködös idő van, a gazdák is ebbe a ködbe úgy nézhetnek bele, hogy a nekik tett ígéretek is elszálltak a levegőben. Mi is volt az ígéret? A 30 százalékos nemzeti önrész betervezése a költségvetésbe. Mi történik ehelyett? Az történik, hogy egy fillér sem szerepel a 2005-ös költségvetésben. Ebből a szempontból szomorú tény, hogy sajnos a kormánypárti oldal ezt a módosításunkat sem fogadta el.

Mi van ehelyett? Ehelyett az van, aminek egy újabb körét fogjuk hamarosan futni a parlamentben: a kormány megpróbál azokkal az intézményekkel konfrontálódni és oda beavatkozni, ahol igazából semmi keresnivalója nem lenne. Időközben a köztársasági elnök visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra azt a törvényjavaslatot, azt a törvénymódosítást, amit a parlament elfogadni kívánt, ez pedig a jegybank, a monetáris tanács döntéseinek a módosítása. Milyen módon is, hogyan történne ez a módosítás? Úgy történne, hogy a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a monetáris tanácsba újabb és újabb embereket kíván delegálni, hogy ezeken az embereken keresztül az általa megfogalmazott gyenge forint konstrukció álljon elő, és közvetve, a gyenge forinton keresztül persze értelemszerűen gyengüljön, csökkenjen erősebben a kamat, és így kedvezőbben tudják finanszírozni azt a horribilis mértékű államadósságot, amit az elmúlt két évben jelentősen növeltek.

Nos, azt gondolom, ennek a vitája előtt vagyunk még, nyilván lesz majd szó arról, még mindig komolyan gondolja-e a kormány, hogy ez a legegyszerűbb módja a hiány eltüntetésének. Meglátjuk, hogy a kormányoldal változtat-e a korábbi merev, agresszív magatartásán. De az kétségtelen tény, hogy Magyarországnak a következő esztendőben is több mint 800 milliárd forintot kell az államadósság kamattörlesztésére kifizetnie. Több mint 800 milliárd forintot! Ebből a szempontból kedvezőtlen fejlemény vagy kedvezőtlen tény, hogy a kormány által beterjesztett hiányprognózist sem sikerült tartani. A múlt heti szavazással 20 milliárd forinttal növekedett ennek a hiánynak a mértéke, és ez kedvezőtlen jel, kedvezőtlen üzenet. Ez azt üzeni a befektetőknek, azt üzeni a külföldi hitelezőknek, hogy a magyar kormány továbbra is egyszerűbb megoldásnak tartja azt, ha túlköltekezik, ha a hiány mértéke növekszik, mintha megpróbálja az állami költekezést csökkenteni. Bizony, ez a szavazás ezt üzeni.

Nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim, milyen indítványokat is fogadtunk el, fogadtak el önök, hiszen önök szavazták meg ezeket a múlt héten.

(9.10)

Beszéltem már az önkormányzatokról; van itt egy határőrségi, rendőrségi csomag. Tudjuk jól, hogy a rendőrség az elmúlt két évben újra jelentős mértékű adósságot, köztartozást halmozott fel. Hát, lesz helye annak a 3,5 milliárdnak a rendőrség tekintetében, amit önök elfogadtak.

De vannak itt olyan apróbb indítványok is, mint például Göndör István választókerületének néhány százmillió forint. Amikor arról beszélt Gyurcsány Ferenc, hogy itt aztán az ellenzék nevezze meg, hogy igazán honnan is szeretné elvenni ezeket a forrásokat, honnan szeretne átcsoportosítani, akkor mi tettünk javaslatot. De nem gondoltuk, hogy több százmillió forint meg csak egyszerűen akad egy képviselő választókerületére, amikor nagyon nagy baj van! Hát bizony, úgy tűnik, hogy van ilyen lehetőség. És több ilyen kis apró indítvány is van. Úgy tűnik tehát, hogy a kormány addig akar csak takarékoskodni, amíg az ellenzéki módosításokról van szó. Ha ez kormánypárti oldalról érkezik, akkor itt mindjárt akár százmilliós tételek is kerülhetnek átcsoportosításra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát ebből a szempontból azt gondolom, kedvezőtlen az, hogy a hiány mértéke tovább növekedett. Nem hiszem, hogy ez a magyar államháztartás számára járható út. Ez a hiánynövekedés közvetve úgyszintén az infláció növekedését is okozhatja. Ebben is vitánk van a kormánnyal. A kormány egy nagyon ambiciózus forgatókönyvet tervezett 2005-re, hogyan fog majd az infláció mértéke csökkenni. Hát van hová csökkenni, hiszen az elmúlt két évben ez is növekedett. De azt kell mondanom, hogy ha megint túlköltekezik az állam, ha a kormány többet költ annál, mint amit akár csak a parlament is jóváhagyott, akkor ez megint az infláció és a kamatok növekedésével járhat együtt.

Márpedig az infláció növekedése csökkenti az egészségügyre, az oktatásra, a honvédelemre és más fontos ágazatokra, a közbiztonságra fordított állami összegek értékét, és apasztja, csökkenti a nyugdíjasok nyugdíját, csökkenti a fizetést kapók, a bérből élők jövedelmét is. Ez a legveszélyesebb adó, amit a kormány alkalmazni tud az állampolgáraival szemben. Volt erre már nagyon sokszor példa. Emlékezzünk '95-96-ra, Bokros Lajos időszakára, amikor az infláció felpörgetésével vette vissza a kormány a nyugdíjasoktól, a bérből élő közalkalmazottaktól, köztisztviselőktől és mindenkitől azt, amit egyébként kaptak.

Nos, hölgyeim és uraim, összességében azt gondolom, hogy ez a költségvetés az elfogadott módosításokkal sajnos nem lett jobb. Sajnos annak a többhetes vitának, amelyet itt lefolytattunk, eredménye ebből a szempontból nincs. Persze, ha a kormányoldalt hallgatja az ember, akkor azt gondolja, hogy most az a 14 milliárd forint, amit önök önkormányzati támogatásként most itt megszavaztak, vagy az a 3,5 milliárd, amit közbiztonság, határőrség tekintetében megszavaztak, majd megoldja a gondokat. Ne higgyék ezt! Ez egy illúzió. Ha önök azt gondolják, hogy a 2005-ös évet a most elfogadott módosítások következtében nyugodtan, a karosszékben hátradőlve lehet majd végigülni a kormányzati bársonyszékekben, akkor, azt gondolom, tévednek.

Ha jól figyeltek, az elmúlt hetekben akár a mezőgazdaságban élők, akár mondjuk, a vasútnál dolgozók, de nyugodtan mondhatom az egészségügyben dolgozókat is itt példaként, már jelezték az önök számára, hogy 2005-ben is sajnos a nyertesek helyett inkább a vesztesek száma gyarapodik. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország 2005-ben egy újabb esztendőt veszteget el ahhoz, hogy hasonlóan a szlovák, a horvát, a szlovén vagy éppen a cseh versenytársaihoz, a felzárkózási pályán maradjon. Sajnos 2005-ben is inkább a leszakadás, a lemaradás jellemzi majd a magyar gazdaság teljesítményét.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu