VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Elnézést, véletlenül addig pakolgattam, amíg kinyomtam a jelentkezés gombot. Szeretnék visszatérni Halász János képviselő úr gondolatmenetére.
2004-ben az eredeti támogatási előirányzatunk 78,7 milliárd forint volt. 2005-ben a tervek szerint 106,5 milliárd forint, természetesen az egyházi költségekkel együtt. De ha ezt levonjuk, várhatóan így is 80 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezik jövőre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
Természetesen szeretném, ha ennek a duplája vagy triplája lenne, mert nem kell ahhoz kettőnknek összeülnünk, hogy egyedül ne tudnám elosztani, mire szánnám szívesen ennek a dupláját a költségvetésből. Rögtön nemcsak 50 könyvtárat és művelődési házat újítanék fel, hanem sokkal többet. A 3200 településből 1000 településen nincs semmilyen kulturális intézmény - oda más formában találnám ki, hogyan jusson el a kultúra. A lehetőségek figyelembevételével, de növelném az internetmegjelenési lehetőséget, illetve az esélykülönbségeket, amennyire lehetséges, valamilyen összeggel próbálnám, különböző formákon keresztül, csökkenteni.
Adnék a színházaknak, sokkal többet: nem 10 milliárd állami forint jutna a színházaknak - körülbelül ugyanennyi az önkormányzati -, hanem sokkal többet adnék, természetesen egy nagyon komoly közép- és hosszú távú színházi struktúraátalakítással egyetemben.
Sokkal több pénzt tudnék adni vagy tudnánk adni a minisztérium részéről a bábszínházaknak is. Jelentős lesz a jövő évi támogatásuk, de sokkal többet tudnánk erre fordítani.
Bizony a különböző kulturális és közművelődési intézmények állaga az elmúlt 10-15-20 évben jelentősen leromlott. Ennyi a keret arra, ami nem kevés, hogy címzett támogatásként és egyéb módon, döntően a revitalizáció keretéből, ezekre az intézményekre fordítani tudjunk.
Nem különleges eljárással kezeltük a debreceni Csokonai Színház címzett támogatási kérelmét. Igen, úgy gondolom, hogy szükség van ennek a színháznak a felújítására, ugyanúgy, mint a többiére, de most erre nem jutott. Próbáljuk... (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Idő!) - igen, bocsánat, nem hallottam, csöngetés volt? Mert akkor még beszélek, vagy akkor folytatom újra.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés