BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az emberiséget időtlen idők óta foglalkoztatja, mit hoz a jövő. Az ókori görögök, ha a jövőt akarták firtatni, Delphoiba mentek. Ha Magyarországon az elmúlt hetek eseményeit vizsgáljuk, akkor úgy tűnik, nem is annyira az a kérdés, hogy mit hoz a jövő, egyre inkább az a kérdés, hogy mit hoz a múlt. Ezúttal azonban a szálak nem Delphoiba, hanem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába vezetnek.
A vezető hírek ezúttal nem politikusokról szóltak. Ügynöki múlt árnyéka vetődött rockzenészre, színikritikusra, labdarúgóra. Be kell látnunk, hölgyeim és uraim, hogy az eddigi törvények nem biztosítják kellően a múlt tisztázását. Ránk, országgyűlési képviselőkre, törvényalkotókra szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a polgárok túlnyomó többségére. Ez így is van rendjén. Bennünket kötelező átvilágítani. Ha bármelyikünkkel kapcsolatban ügynökmúlt derülne ki, az nem maradhatna titokban, ennek következményeivel nekünk szembe kell néznünk. Azt hittük, hogy ez a szabályozás elegendő, de be kell látnunk: tévedtünk.
Az élet bebizonyította, hogy a múlt feltárása nem lehet részleges. A társadalomnak túl kell jutnia ezen a traumán, nem mérgezheti újabb és újabb kiszivárgott ügynöki jelentés a közéletet, a légkört. Ezért azt akarjuk, hogy váljék megismerhetővé, hogy ki volt ügynök, ki volt hivatásos alkalmazott. Azt akarjuk, hogy minden felnőtt magyar állampolgár, aki nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától, minden felnőtt magyar állampolgár esetében rákérdezhessen, hogy az illető szerepel-e a nyilvántartásban. Ha igen, akkor legyen joga betekinteni az aktákba.
Itt azonban rögtön kell tennünk egy nagyon fontos kitételt. A megfigyeltek magánélete nem közérdekű adat. Ezt nem lehet megismerhetővé tenni, semmilyen közéleti, magánemberi kíváncsiság nem ok arra, hogy bárki magánéletének titkos részletei megismerhetővé váljanak. Tudjuk, egy másik ember titka olyan, mint egy másik ember pénze. Nem vagyunk vele olyan megfontoltak, mint a sajátunkéval, legalábbis az emberek többsége így van ezzel. Vigyáznunk kell tehát. Kell tennünk egy másik fontos kitételt is: az így megismert valóságot bárki csak saját felelősségére hozhatja nyilvánosságra, legyen szó magánemberről vagy a médiáról.
Tisztában vagyunk vele, hogy a megnövekedett feladat szükségessé teszi a személyi és tárgyi feltételek biztosítását is. Ezért tisztelettel kérjük a kormányt, miniszterelnök urat, hogy az ehhez szükséges forrásokat bocsássa rendelkezésre. József Attila írta: Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani.ö Sőt, nemcsak bevallani, megismerhetővé kell tenni. Így tudjuk lezárni a múltat, és a múlt lezárása után foglalkozhatunk a jövővel. Mi ezt szeretnénk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés