DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés a 2000. év végén elfogadta az úgynevezett Balaton-törvényt. A Balaton-törvény kimondja, hogy a belterületi partszakasz 30 százalékán közhasználatú parti sétányt kell kijelölni. Nem az államnak kellene jó példával elöl járni, nem az államnak kellene a területet úgy megosztani, hogy ez a parti sétány és a közlekedőutak leválasztásra kerüljenek a Club Aliga ingatlanegyüttesről? Ezt a parti sétányt, illetve közlekedőutakat nem az államnak kellene tulajdonában tartani vagy a települési önkormányzatnak térítésmentesen átadni? Ezzel garanciálisan lehetne szabályozni ezt a kérdést, és nem úgy, hogy majd valamikor a befektető ennek eleget tesz.

Persze, kijelölik a parti sétányt, ezt követően a települési önkormányzatnak egy választása lehet, ha értékesítik, maximum él majd az elővásárlási jogával. Nagyon veszélyes ez a tendencia (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), több ezer üdülőtulajdonos és állandó lakos érdekét sérti ez a megoldás. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu