DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! A választ nem fogadom el. Ugyanakkor nagy örömmel hallgattam államtitkár úr előadását, részben azért, mert végre egy államtitkár, aki megdolgozik a fizetéséért, részben pedig azért, mert örömmel hallom, hogy kizárólag csak a Fidesz-kormánnyal összehasonlítva tudja saját magát meghatározni. Javasolom, államtitkár úr, az összevetésben legalább azt fogadja el, hogy önök feltalálták a Magyar Fejlesztési Bankot. Furcsa a világ, ez december 1-jén kelt, azóta az Exim Bankhoz odaküldték az új megoldás két titánját. Gondolom, nem véletlen, hogy azt nevezték ki vezérigazgatónak, aki ezt a megoldást eddig remekül tudta forszírozni.
Válasza csak akkor lett volna megnyugtatóbb számomra, ha elmondja, hogy miért kerül mindez kétszer annyiba, mint amennyibe a műszaki tartalom alapján kerülni lenne szabad.
Nem fogadom el a választ, tisztelt elnök asszony. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés