DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Ön nem érti azt, amit kérdezek, és nem válaszolt a kérdésemre. A Nemzeti Sporttanács egyébként akkor tudott a költségvetéssel foglalkozni, amikor már itt a módosítók tárgyalása megtörtént, és szavaztunk a parlamentben, azzal ellentétben, amit a törvény előír. Ez az egyik dolog.

A másik: valóban létrejött egy Nemzeti Sporthivatal, nem egy erős Nemzeti Sporthivatal, tisztelt államtitkár úr, hanem egy felduzzasztott Nemzeti Sporthivatal, sok kompetencia nélkül.

A harmadik pedig, hogy azt a levelet, amire én rákérdeztem, és ön nem válaszolt erre, nem én magam és nemcsak az Olimpiai Bizottság, hanem 11 olyan ember írta alá, mint Schmitt Pál, mint Berényi János, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, Török Ferenc, a Wesselényi Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Zsivótzky Gyula, a nemzet sportolója, Istvánfi Csaba, a Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke, Nébald György, a választott sportbíróság elnöke, Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Vass Károly, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, Wisinger János, a Magyar Szabadidősport Szövetség képviselője, Frenkl Róbert, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke és jómagam. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, itt nemcsak az Olimpiai Bizottságról, hanem az egész magyar sportról van szó, amit önök egyértelműen háttérbe szorítottak, és a Nemzeti Sporthivatalba…

Forrás: parlament.hu